- hirdetés -

Az általános- és a középiskolás korú fiatalok pályaválasztásának kérdése volt a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat soron következő rendhagyó szülői értekezletének témája november 21-én.

A Diáktanyára nem csak az érintetteket, de szüleiket is várták a szervezők elsősorban azért, hogy megnyugtassák őket.
– Szeretnénk, hogyha látnák, nem feltétlenül kell 14 évesen életre szóló döntést hozni, nem kell mindenképp diploma a boldoguláshoz, nem baj, ha inkább szakmát választ a gyermek, úgy is lehet pont annyira sikeres. Mindehhez három területről hívtunk beszélgetőtársakat – tájékoztatott Magonyné Urbán Zsuzsanna ifjúsági referens.

Arra a felvetésre, hogy a családokat érő számtalan információ miatt könnyebb vagy nehezebb ma a pályaválasztás, Rácz Tünde pszichológus reagált.
– Nem csak a sok impulzus miatt nehezebb, mert ez akár jó is lehetne, de nem egyszerű szelektálni. Kiválasztani, hogy mire hallgassunk és mire ne, mi lehet hasznos a gyerekemnek és magamnak, illetve mit hagyjak figyelmen kívül – fogalmazott.

Diáktanyára nem csak az érintetteket, de szüleiket is várták a szervezők (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Kiemelte, ma már pályaválasztás helyett érdemes inkább iskolaválasztásról beszélni, mert a kitaposott út szinte eltűnt. A fiatalok sokszor egészen más területen kötnek ki, mint amin elindultak.
– Egy általános iskolai osztálytársam jelenleg kommunikációs szakemberként dolgozik. Ének-zene tagozatosak voltunk mindketten, a gimnáziumba már biológia szakra ment, később kitalálta, hogy filozófus lesz és jelentkezett az egyetemre, ahonnan másfél év után elment jogásznak, majd Brüsszelbe. Miután hazajött, megalapította a saját cégét a férjével – mesélt el egy személyes történetet Rácz Tünde.

Ezt erősítette meg az Orosházi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának munkatársa is. Mint kifejtette, legtöbbször már nem egész életre kötelezzük el magunkat. Egy színvonalas középiskola jó döntés lehet, mivel ritka az a 14 éves, aki pontosan tudja, milyen foglalkozás, hivatás vonzza.
– Nálunk 16 év az alsó korhatár, ők a legfiatalabbak, akik ügyfélként megjelennek. Most megközelítőleg 200 regisztrált álláskeresőt tartunk nyilván 25 éves kor alatt, ebből csak kilenc van, aki még nincs 18 éves. Jellemzően ők megjárnak két-három középiskolát is, mire hozzánk kerülnek és lehet, hogy van befejezett tíz osztályuk, de szakképesítésük nincs – részletezte Szívós Zoltánné Frank Katalin.

Kell a jó szakember

Iványi István szintén tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Az Iványi Építőmester Kft. ügyvezető igazgatójaként évtizedek óta az építőiparban dolgozik, és míg korábban válogathattak a szakemberekből, mostanra egészen más a helyzet.
– Alig néhány fiatal jelentkezik erre a területre, egyre kevesebb az utánpótlás. Pedig jól meg lehet belőle élni. Igaz, sokat kell hozzá dolgozni, ügyesnek, szorgalmasnak kell lenni. Mindenképp ajánlom azoknak a gyerekeknek, akik nem szeretnének gimnáziumba menni vagy még 4-5 évet tanulni általános iskola után – mondta hozzátéve, ők a cégnél örömmel fogadnának 5-6 frissen végzett ácsot, kőművest, akiket aztán a gyakorlatban tanítanának mindenre.

A választásban végképp bizonytalanoknak vagy egyes szakmák iránt fokozottan érdeklődőknek Rácz Tünde az úgynevezett prototípus beszélgetést ajánlja. Azaz keressenek valakit az adott szakterületen és kérdezzék meg például arról, mik a napi feladatai, hogyan oldja meg azokat, milyen iskolákat végzett.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.