Búcsú az Ady Endre utcától

Utolsó élőkoncertjét rendezte múlt szombaton az Orosházi Rock és Blues Egyesület az Ady Endre utcai helyiségében.

A színpad melletti kis teremben már minden dobozokba rakva, szállításra előkészítve. A nagyterem falain azonban még minden a helyén. Eljött az utolsó koncert ideje.

Lassan gyűlt a közönség november 18-án, és némi csúszással este kilenc után a klubvezető párszavas köszöntőjében közölte a tényt, a rock klub elköltözik, és az új helyre már két hét múlva szeretettel várják az érdeklődőket. Ezután felkonferálta a Szegedről érkezett Metallicum zenekart .

Az utolsó Ady utcai koncert főszereplője a Metallicum (Fotó: Rock Klub)

Egészen jó kis közönség gyűlt össze, 70-80-an élvezték a Metallicum zenéjét. A csapat – már nevéből is kitalálható – tulajdonképpen egy Metallica tribute. Ennek megfelelően sorra hangzottak el a világhírű zenekar nagy dalai. A hangulat rendkívül jó volt, ezt a zenészek már az első számoknál megérezték, és nagy kedvvel játszottak, kicsit több mint száz percen át megállás nélkül. A hangosítók is jó munkát végeztek, a hangzás tökéletes volt. A közönség többször visszahívta a zenekart, mely megköszönte hogy ők játszhattak a klub utolsó itteni buliján.

A szervezők, a rock klub vezetői mindenkit megnyugtattak, a rock and roll megy tovább, csak éppen új helyszínen, melyről hamarosan bővebben is beszámolunk.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás