Mi leszek, ha nagy leszek?– Pályaorientációs nap a Vörösmarty iskolában

Először rendezte meg a Vörösmarty iskola pályaorientációs napját november 13-án. Látványos és interaktív előadásokon mutatták be helyi vállalkozások, cégek, valamint a rendőrség, katasztrófavédelem és a mentőszolgálat is munkájukat, tevékenységüket az érdeklődő gyermekeknek.

Egészen a kisiskolás tanulóktól a pályaválasztás előtt álló nyolcadik évfolyamos diákokig mindenki talált egy-egy olyan elfoglaltságot, előadást vagy bemutatót a gazdag kínálatból, mely közel áll érdeklődéséhez november 13-án, a Vörösmarty iskolában.

Az intézmény pályaválasztási tanácsadója, Aminné Móricz Márta elmondta, már a tanév kezdetén elkezdődtek a pályaorientációs nap szervezési munkálatai. Egy olyan napot szerettek volna összeállítani a gyerekeknek, amely nem száraz és unalmas, hanem nagyon látványos és érdekfeszítő, ezzel lekötve a gyermekek figyelmét és segítséget nyújtva számukra az álomhivatás megtalálásához és megismeréséhez.

Pályaválasztási kereket is pörgethettek a fiatalok (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

– A kicsik manuális foglalkozásokon, játékos feladatokon keresztül ismerkednek a szakmákkal, voltak vonatozni is. A városban működő cégek, vállalatok és egyéb szervek bemutatókat, előadásokat tartanak a nagyobb gyerekek számára. Színes a felhozatal. Szerettünk volna a gyerekek számára kétkezi munkákat is bemutatni, illetve olyan szakmákat, melyeket a későbbiekben is választhatnak. Több dologra is támaszkodtunk, először a városban jelenlévő cégekre, mint az üveggyár, a Linamar, valamint a Doherty és az Amadeus Kávéház, másodszor a rendőrségre, a mentőkre és a tűzoltókra, illetve visszahívtunk régi diákjainkat is, akik esetleg érdekes foglalkozást választottak, ezáltal a mesterlövész szakmával is megismerkedhettek a gyerekek. Sok szülő is vállalta, hogy előadást tart, ezért nagyon hálásak vagyunk – mondta Aminné Móricz Márta.

Nem minden nap láthat az ember robotprogramozást, 3D-s nyomtatást vagy egy teljes katonai felszerelést és lőfegyvereket. A programozás világa nyerte el leginkább Csizmadia Zsombor, az iskola tanulójának tetszését, bár nem ezen a pályán szeretne a jövőben kiteljesedni.

– Nagyon tetszett a programozás a számítástechnika teremben, de más elképzeléseim vannak. Még csak hatodikos vagyok, de azt már tudom, hogy állatorvos szeretnék lenni, mert nagyon szeretem az állatokat és szeretnék segíteni rajtuk – mondta Csizmadia Zsombor.

A lányok körében is népszerű volt a fegyveres testületek bemutatói (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

Kiss Lilla és Benedek Flóra nem éppen a megszokott lányos bemutatók iránt érdeklődtek.

– Nekem a mesterlövészet tetszett a leginkább. Nagyon élveztem. Én természetfotós szeretnék lenni, mert imádom a természetet és a fotózást – mesélte Kiss Lilla.

– A rendőrségi bemutató volt a legjobb, főleg az amikor ujjlenyomatot vettünk. Eltér az érdeklődési körömtől ez a világ, de nagyon érdekes volt. Én állatorvos és lovasoktató szeretnék lenni, mert imádom az állatokat és a lovakat, most is lovagolok szabadidőmben – mesélte Benedek Flóra.

A leglátogatottabb a tűzoltóság bemutatója volt. Egy tűzoltóautót vizsgálhattak meg a nebulók kívül és belül az iskola udvarán. Sikerrel zárult az első pályaorientációs nap.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás