Szakmák játékosan – Pályaorientációs nap a református iskolában

Az orosházi református általános iskola idén első alkalommal szervezett pályaorientációs napot diákjai számára. Ezen az életkori sajátosságokat figyelembe véve játékos foglalkozásokon ismerkedhettek a tanulók a különböző szakmákkal, mesterségekkel.

Az alsó tagozatosok ellátogattak az orosházi Tűzoltóparancsnokságra, ahol betekintést nyertek a tűzoltók munkájába, kipróbálhatták a különféle eszközöket, felülhettek a tűzoltóautóra – tudtuk meg az iskola beszámolójából.

A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének orosházi körzeti csoportja érzékenyítő programot tartott a kicsiknek, akik megismerkedtek a Braille-írással, sötét szobában ízleltek gyümölcsöket, zöldségeket, szagoltak fűszereket.

A felső tagozatosokat szeretettel fogadta a Linamar és a Doherty Kft. Mindkét cégnél beavatták őket a munkafolyamatokba, az üzem rejtelmeibe. A Munkaügyi Központ megismertette a tanulókat a jelenlegi hiányszakmákkal, a mesterségek jellemzőivel, sőt a gyerekek örömére ajándék is járt a helyes válaszokért. A fogyasztói tudatossággal kapcsolatban is meghallhattak egy előadást a diákok és pedagógusok. Kiderült, sokszor nem is tudjuk, mihez van jogunk egy termék vásárlása során.

A szakmai bemutatók sorából a fodrászat sem maradt ki (Fotó: iskola)

A szakmai bemutatókon testközelből ismerkedtek meg az egyes foglalkozásokkal, a fodrászat, az egészségügy, a női szabó, a rendvédelem sajátosságaival. A pályaválasztás előtt álló nyolcadikosok megtanulták használni a Nemzeti Pályaorientációs Portált, ahol rengeteg hasznos információra tudnak rákeresni, kérdőíveket online kitölteni.

Külön öröm az iskola számára, hogy több szülő elfogadta meghívást és bemutatta saját hivatását, hozzájárulva a nap sikeréhez.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás