A foltvarrás hobbi, de egyben művészet is

A foltvarrás kedvelőivel telt meg a művelődési ház koncertterme november 11-én. Az Orosházi Foltvarró Egyesület tagjainak kiállított munkáiban gyönyörködhettek az érdeklődők, de lehetett méterárut, és a hobbi műveléséhez szükséges kellékeket is vásárolni. A koncertterem előterében november 17-ig még megtekinthetőek a kiállított darabok.

Idén is nagy sikere volt a rendezvénynek, több mint százan gyűltek össze a művelődési ház koncerttermében. A foltvarró nap már hagyománnyá vált városunkban. Minden év novemberében a helyi és környékbeli asszonyok, lányok összegyűlnek beszélgetni, mintákat és tapasztalatot cserélni. Az érdeklődők 9 órától egészen kora délutánig megnézhették a színes takarókat, egyedi, kézzel készült táskákat, kabátokat és kiegészítőket.

Orosházán több mint húsz éve működik foltvarró csoport, jelenleg 14 tagból áll. Kéthetente szerdánként gyűlnek össze a művelődési házban, ahol különböző mintákat tanulnak el egymástól. Az egyesület vezetője, Végváriné Rehák Gizella már tizenegy éve foglalkozik a foltvarrással.
– Minden évben novemberben rendezünk egy varrós napot, amin az Orosházi Foltvarró Egyesület tagjai az addig elkészült munkáit kiállítja. Meghívjuk a környékbeli foltvarró csoportokat, tartsanak velünk egy kellemes napon, amikor tanulunk egymástól, beszélgetünk, és jól érezzük magunkat – mondta az egyesület vezetője.

Rengeteg érdeklődőt vonzott a foltvarró kiállítás (Fotó: Rajki Judit)

A rendezvényen jelen voltak Szeged, Algyő, Hódmezővásárhely, Mezőtúr, Mezőkovácsháza, Nagyszénás, Békés, Békéscsaba, és Gyula foltvarrói. A kisújszállási Morgó Foltvarró Kör tagja, Oros Róza második alkalommal vett részt az orosházi Foltos napon.
– Öt éve foglalkozom komolyabban a foltvarrással. Tavaly részt vettem egy kihíváson, amin 365 blokkot kellett megvarrni. Minden nap küldtek egyet, amiből végül 11 000 daraból álló, 230×230-as takaró állt össze. Az olaszországi Bergamo városában tartottak egy kézműves találkozót, ahol ezt a takarót kiállítottuk. Nagy élmény volt számomra a résztvevő 14 ország munkáit is megcsodálni – fogalmazott a foltvarró.

A programot a művelődési ház ügyvezetője, Lajti Tímea nyitotta meg. Végváriné Rehák Gizella, az Orosházi Foltvarró Egyesület vezetője is köszöntötte a jelenlévőket. A megnyitó beszédek után a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei szórakoztatták a közönséget.

A nap folyamán lehetőség volt különböző mintájú méteráru-, és a foltvarráshoz szükséges eszközök vásárlására is. A rendezvényen az egyesület tagjai süteménnyel, szendviccsel, kávéval, üdítővel várták a vendégeket.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás