Iránymutatás a pályaválasztáshoz – Vásárral készültek a fiataloknak

Már hagyománnyá nőtte ki magát a Pályaválasztási Vásár, melyet a Békés Megyei Kormányhivatal szervezett. A több ezer érdeklődőt vonzó eseményen négy orosházi cég és két középfokú oktatási intézmény is képviseltette magát.

Hatalmas tömeg gyűlt össze a CsabaParkban november 8-án, már a megnyitó előtt is rengeteg diák érdeklődött a lehetőségekről a kiállítok standjainál. Több orosházi oktatási intézmény is látogatást tett a rendezvényen, köztük az Eötvös iskola is. 
–Mozdonyvezető szeretnék lenni, ezért leginkább a gépészet érdekel. A rendezvény jó lehetőség arra, hogy megtudjam merre menjek tovább, felmérjem milyen lehetőségeim vannak – fogalmazott Mészár Viktor az Eötvös iskola egyik diákja.

A rendezvényre a pályaválasztás előtt álló fiatalokat és a pályakorrekcióra kényszerülő felnőtteket várták november 8-án és 9-én. Több ezer pálya-, szakma- és iskolaválasztás előtt álló diák érkezett a megyéből, hogy információkat szerezzen arról, melyek a leginkább keresett vagy éppen a hiányszakmák. Melyik intézmény milyen felvételi követelményeket támaszt a hozzájuk készülőknek.

– Ehhez olyan tudásra és olyan szakképzésre van szükség, amely a gyakorlatban alkalmazható, a társadalom számára hasznos és az egyén számára a kiteljesedést jelenti. A kormányhivatal ehhez mindenben hozzá kíván járulni azzal, hogy hidat képez a diákok, a munkáltatók és a munkavállalók felé – fogalmazott dr. Takács Árpád kormánymegbízott.

A kormánymegbízott is beszédet mondott a rendezvényen

Dél-Békés országgyűlési képviselője szerint a Pályaválasztási Vásár remek lehetőség arra, hogy az általános és középiskolák végzősei információt kapjanak a Békés megyei továbbtanulási és munkalehetőségekről, emellett hasznos tanácsokat nyújt a pályakezdők, a pályakorrekciót tervező álláskeresőknek is.

– Békés megye azon kevés megyék sorába tartozik, amely még rendelkezik tartalékokkal a gazdaság, a tudomány területén a munkavállalók és vállalkozások számára egyaránt. Közös összefogásban azért dolgozunk, azért tervezzük és visszük véghez fejlesztéseinket, hogy megyénk pár éven belül előnyösebb pozíciókat kínáljon a pályakezdők számára, mint az ország más régiói, ezért a jövőre nézve a legjobb döntés, ha a fiatalok itthon folytatják tanulmányaikat – emelte ki lapunknak Simonka György.

Orosháza kedvező helyzetben

Idén 34 középfokú oktatási intézmény, hét felsőoktatási intézmény, öt felnőttképzési intézmény, nyolc egyesület, szakmai támogató szervezet, öt kamarai vagy érdekvédelmi szervezet és hat közigazgatási szerv képviselteti magát. Mellettük a rendezvény két napján 46 munkáltató is jelen volt, akik között olyanok is találhatók, akik gyakorlati képzőhelyként vettek részt a megyei szakképzésben.

A vásáron az Orosházi Járás is képviseltette magát. Jankovné Héjas Katalin foglalkoztatási osztályvezető elmondta, hogy Orosháza kedvezőbb helyzetben van, mint a megye más területei. A térség legiparosodottabb városaként több nagy cég is jelen volt. A fiatalokat és a pályakorrekcióra kényszerülőket olyan hiányszakmák felé igyekeznek terelni, melyet a gazdaság is igényel. Kiemelte, hogy nagyon sok munkáltató keres munkaerőt és az álláskeresők közül nem tudják kielégíteni ezeket az igényeket.

A Kossuth szakképző diákjai is népszerűsítették intézményüket

Toborzási céllal vett részt a Linamar Hungary Zrt. is a rendezvényen, hogy a gépi forgácsoló-, szerszámkészítő-, hegesztő-, villanyszerelő szakmákat és új technikusi képzéseiket népszerűsítsék.
– A szakmai utánpótlás-képzés nélkülözhetetlen számunkra, éppen ezért mindkét telephelyünkön komoly tanműhellyel várjuk a tanulókat, ahol megtanulhatják a szakma alapjait – fogalmazott Fórián Ildikó a Linamar HR-munkatársa.

A rendezvény kiemelt szakmai partnere a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A kamara munkatársai a gyakorlati képző helyekről, a tanulószerződés megkötésével kapcsolatos hasznos tudnivalókról és a hiány-szakképesítéseket választó tanulók részére nyújtható tanulmányi ösztöndíjról is tájékoztatták az érdeklődőket.

Az oktatási intézmények az általuk oktatott szakmákat, továbbtanulási lehetőségeket ismertették, egyes szakmákat gyakorlatban is kipróbálhattak az érdeklődők. A munkáltatók a tevékenységük bemutatásán túl interaktív szakmabemutatókat is tartottak, ahol megismerhették a munkafolyamatokat és a munkaeszközöket és ki is próbálhatták azokat.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás