- hirdetés -

A nyáron 65 ccm-es motorral junior országos bajnoki címet szerző Zanócz Noel váltott, ősztől a 85 ccm-es kategóriában áll rajthoz. Eredményei alapján a tíz esztendős orosházi motokrossz-versenyzőt nem zavarta a motorváltás.

– Október 15-én Tápióbicskén vettem részt a junior csapatbajnokságon, ahol már 85 ccm-es motorral versenyeztem, csapattársaimmal sikerült a dobogó legfelső fokára állnom. Az ezt követő megmérettetés a kaposvári Hegylakó verseny volt, ahol szintén 85 ccm-ben indultam. A szabályok szerint 40 perc elteltével az időeredmény alapján ejtik ki a versenyzőket. Utolsónak maradtam a pályán, ami az első helyet jelentette a számomra – számolt be Noel a sikerekről.

Noel a 85 ccm-es kategóriában is remekel (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A versenyző elmondta még, hogy Kaposvárról a horvátországi Bedekovcinába utaztak, ahol nagyon erős mezőnyben kellett három futamban versenyeznie. Az első futamon rajt-cél győzelmet szerzett, a második futamban egy kevésbé jó rajt után a második helyen végzett. A harmadik futamban nagyon szoros tíz kör után első lett, így összetettben is az élen zárt.

Noel az iskolai szünetet is edzésekkel töltötte, november közepétől kezdi az erőnléti felkészülést a további versenyekre.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.