- hirdetés -

Javában zajlik a 47-es út, hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának építése. A beruházás az orosházi vállalkozásoknak is előnyös lehet majd.

Az elkerülő Hódmezővásárhelyet északról kerüli el, itt a nettó 27,9 milliárd forintos fejlesztésben épülő 12,7 kilométeres út kivitelezését a Colas és a Délút már elkezdte, a munkálatokat várhatóan jövő márciusra fejezik be – írja a Magyar Idők.

Egy hatalmas körgyűrű is épül Hódmezővásárhely után (Fotó: Rosta Tibor)

Az orosháziaknak, és a városunk cégeinek is hasznos lehet a beruházás. Többek között az Uhrin Transzport Kft-nek is. A cég logisztikai vezetője elmondta, hogy már régóta várták az elkerülő megépülését.
– Nagyban megkönnyíti majd munkánkat, hiszen ezzel időt, pénzt és energiát is tudunk spórolni. Mintegy harminc perccel rövidülhet a menetidő – fogalmazott Szokolics Attila.

A Vásárhely Televízió elkészítette a beruházás modelljét.

 

Az érintett útszakasz része annak a gyorsforgalmi útnak, melyet Debrecen, Békéscsaba és Szeged között terveznek. Az állami beruházó már kiírta a megvalósíthatósági tanulmány pályázatát – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kormány célja, hogy a két nagyváros közötti négysávos úttal segítse az északról dél felé haladó személy- és teherforgalmat. A kétszer kétsávos összeköttetés kivitelezését korábbi hírek szerint 2019-ben kezdenék el.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.