- hirdetés -

Vádemelést javasol a Békés megyei rendőrség az ellen a három férfi ellen, akik Orosházán a pénz mellett szeszes italt loptak több százezer forint értékben. Emellett négy megyében páncélszekrényeket és széfekből pénzt loptak.

A három férfi 2016-ban és 2017-ben az ország öt megyéjében, valamint Budapesten összesen 12 telephelyre tört be. A 42 éves hódmezővásárhelyi D. Attilát és a 35 éves baksi Á. Csabát a Békés megyei rendőrök március 29-én fogták el Csongrád közelében. Két nappal később a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat. Harmadik társuk, a 49 éves szegedi K. Ferenc április 7-e óta van előzetes letartóztatásban – írja a police.hu

A bűncselekmények többségét a gyanú szerint hárman követték el, cégek, vállalkozások telephelyeire törtek be. A riasztórendszereket, megpróbálták működésképtelenné tenni, a biztonsági kamerákat pedig megrongálni úgy, hogy ne tudjanak róluk felismerhető képeket készíteni.

 

A rendőrség közleménye szerint elsősorban pénzt kerestek, különböző szerszámokkal vágták ki vagy feszítették fel a páncélszekrényeket, széfeket, amelyekből összesen több millió forintot vittek el. Orosházán és Tiszakécskén a pénz mellett több százezer forint értékű szeszes italt is loptak. Szegeden három alkalommal, Szolnokon kétszer követtek el bűncselekményt. Emellett Kunszentmártonban és Budapesten egy-egy telephelyről loptak el nagy összeget. Városföldön, Lajosmizsén és Sombereken a tulajdonosok, illetve a telepek őrzésével megbízott biztonsági szolgálat munkatársai megzavarták őket, ezért onnan semmit nem tudtak elvinni.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a lopás miatt nyomozott, melyet november 2-án zárták le. A rendőrség mindhárom gyanúsított ellen vádemelést javasol, a nyomozás iratait továbbította az Orosházi Járási Ügyészségre.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.