Több mint ötven év a szakmában – Műszaki napot tartott a Kazszer

Műszaki napra invitálta október 12-én partnereit és kollégáit Gelegonya László, a Kazszer Kft ügyvezetője. Több, mint fél évszázada van a szakmában, ezt ünnepelték a cég telephelyén.

Gelegonya László 1966-ban kezdett el dolgozni, az akkor még Kazánjavító Szövetkezetben, majd 1992-től megalapította a Kazép Kazánjavító és Szerelő Kft.-t, melynek ügyvezetője lett. A vállalkozás országosan ismert és elismert az ipari gőzkazánok, a légtartályok és bonyolult nyomástartó rendszerek telepítésének, javításának, kivitelezési munkáiban. Kazánszerelési munkálatokat végeztek a Magyar Távirati Iroda székházában, az Országház kazánházában, tejipari vállalatoknál, kórházakban, hűtőházakban és egyéb technológiai gőzt igénylő vállalatoknál. Munkáját számos díjjal és kitüntetéssel is elismerték.

Gelegonya László: 25 év után is talpon vagyunk (Fotó: Rajki Judit)

Gelegonya László (jobbra): 25 év után is talpon vagyunk (Fotó: Rajki Judit)

– Megtanultuk, hogy az ígéret és kézfogás többet ér a többoldalas szerződésnél. Ebben a szellemiségben végeztem a munkámat és ezt is próbáltam átadni az utódaimnak. A dolgozóink többsége húsz-, és közel ötvenéves munkaviszonnyal rendelkezik, jó néhány munkatársamnak ez volt az első munkahelye, innen ment nyugdíjba, vagy készül a nyugdíjas évekre – mondta előadásán az ügyvezető.

Megtudtuk, hogy az elmúlt 25 évben a tulajdonosok száma csökkent. Jelen pillanatban 95 százalékos arányban Gelegonya László a főtulajdonos, aki elmondta, hogy a megalakuláskor és az azt követő jó néhány évben az alkalmazottak száma meghaladta a 35-38 főt, jelen pillanatban mintegy húsz szakember dolgozik a cégnél.
A kisvállalkozás kategóriába tartozó orosházi kft. az elmúlt esztendők gazdasági nehézségei ellenére képes volt talpon maradni sőt, dinamikusan fejlődik.

– Nehézségeink voltak, de mindig sikerült ezen átlendülni. Elégedett lehetek, hiszen a kazép néven futó elődeink már csődbe jutottak, mi 25 év után is talpon vagyunk. Hitel nélkül gazdálkodunk, üzemi eredményeink megfelelőek – fogalmazott az ügyvezető, aki hozzátette, hogy bizakodva tekint a jövőbe.

Büszkeséggel mondta, hogy a több évtizedes hagyományokat őrző kazánjavító, szerelő szakma Orosházán vállalkozásában tovább folytatódik. Fia Gelegonya Péter és Bónus János műszaki vezető vezetésével a szakmai fejlődés továbbra is biztosított.

A Vásárhelyi úton található telephelyre látogatott Dávid Zoltán is, aki már ezen a héten is egyeztetett a cég vezetőivel. Elmondta, hogy nagy hatással volt rá a vezetők szakmához és sporthoz való elkötelezettsége.
– Orosházának szüksége van a vállalkozásokra, az általuk biztosított munkahelyekre, a hozzájárulásukra. Minden város életében a legfontosabb a fejlődés, és az, hogy a vállalkozások gyarapodjanak, sikeresek legyenek. A közös tervezésre, párbeszédre, együttműködésre továbbra is szükség lesz, erre törekszünk, az ajtóm bármikor nyitva áll – mondta a polgármester.

A szakmai napra közel 80 vendég látogatott el, amely közös ebéddel és kötetlen beszélgetéssel zárult.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás