- hirdetés -

A Szófia melletti Bankia városában, egy nemzetközi futamon vett részt az Orosházi Lovas Egyesület két versenyzője az elmúlt hétvégén. Ifj. Kulik Ferenc és Zalai Gábor vendégszereplése mérföldkő, hisz a rendszerváltás óta magyar ló, magyar versenyzővel nem lépett pályára Bulgáriában.

Az Orosházi Lovas Egyesület nemrég megválasztott új elnöksége első számú céljának tekinti, hogy a Bogárzói pályán ismét rangos, magas színvonalú versenyeket rendezzenek, többezres közönség előtt. Kincsem parki fogadásos, illetve nemzetközi futamok megszervezésével elérhető ez a cél. A nemzetközi kapcsolatok építésében jelentős sportdiplomáciai sikerről számolhatunk be.

A versenylovak bírálatában országos szaktekintélynek számító Bartók László ajánlotta az orosháziakat és jött is a bulgáriai meghívó.

Nagy szeretettel vettek körül minket – mondták a sportolók

– Sajnos nagyon rövid volt az időnk, gyors döntést kellett hoznunk – mondja a Lovas Egyesület elnöke. – Nem is tudtuk a legjobb lovainkat vinni. Mindenesetre vállaltuk a tizenhárom órás utat hegyen-völgyön keresztül és péntek estére meg is érkeztünk. Georgi Jordanov, a bolgár Állattenyésztési és Génszervezet első számú vezetője és munkatársa Katerina Ivanova-Dimitrova fogadott. Végig kitűnő vendéglátással és nagy szeretettel vettek körül minket. A lovakat jobban megviselte az út, mint azt gondoltuk, így a versenyen nem is sikerült komoly eredményt elérni, de mint vendéglátóink elmondták, nem is ez volt a lényeg. A jó sportbarátság és a későbbi, mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolatok megalapozása sokkal fontosabb volt ezen a hétvégén – emelte ki Kulik Ferenc.

A kis orosházi küldöttség vasárnap este érkezett haza, azzal az ígérettel a tarsolyában, hogy az egyik jövő évi orosházi  versenyen újra találkozhatnak bolgár barátaikkal és a nemzetközi futamon két lóval rajthoz is állnak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.