- hirdetés -

Az Állatok Világnapját 1931 óta ünneplik, minden évben. Már nem csak a vadon élő, hanem minden állat védelmére felhívják a figyelmet.

Több, mint 80 éve ünneplik az Állatok Világnapját október 4-én. A haszonélvezeti és kedvtelési állattartás sokszor nem a figyelmességen és a felelősségen alapul. Sok élőlény sínyli meg, hogy nem a megfelelő emberhez kerül. Az elmúlt évek azt mutatják, nincs pozitív változás az állatok védelmében, hiába van sok szervezet, melyek fellépnek az állatok jogaiért. Változatlan a helyzet a tudatos és figyelmetlenségből elkövetett állatkínzások terén, mely bűncselekménynek minősül.

Nem ritka, hogy útszélén kidobott vagy az udvaron kegyetlen körülmények között tartott kutyákhoz hívják az állatvédőket. Az alacsony anyagi támogatás miatt nehéz helyzetbe kerültek a civilszervezetek, sokszor önerőből kell megoldaniuk mindent.

A Viharsarki Állatőrség Alapítvány igyekszik segíteni azokon az állatokon, melyeknek kegyetlen sors jutott. Sokszor az ember nem is tudja, hogy a körülmények nem megfelelőek a háziállata számára.

Az elmúlt évekhez képest nem mondhatjuk, hogy javult volna a helyzet az állatkínzással kapcsolatos ügyekben, inkább stagnál. Alapítványuk tagjai bejelentés alapján kimennek a helyszínre. Először a gazdával ismertetjük a helyes állattartás módját és kérjük annak betartására. Ha változást nem tapasztalunk későbbi kiszállásunk alkalmával, akkor a jegyző irányába teszünk feljelentést – mondta lapunknak Nagy Éva, a Viharsarki Állatőrség Alapítvány önkéntese, aki szerint az is probléma, hogy nem lehet ellenőrizni, hogy rendesen betartják-e a szabályokat

Sajnos az állattartással kapcsolatos jogszabályokat sokszor nem tartják be. Előírás, hogy az állatot tartósan nem lehet láncon tartani. Az állat méretétől függően minimum 4-6 és 8 méteres láncokat lehet alkalmazni. Azt viszont, hogy tartósan tartják-e láncon az ebet, nem lehet ellenőrizni, csak akkor látható a mulasztás, ha a kutya nyakán sebet okoz a lánc. Ha megkérdezzük, hogy az ebet elszokta-e engedni a gazdi, nyugodtan rámondhatja, hogy természetesen. Sajnos ellenőrizhetetlen – tette hozzá Nagy Éva

A szakember azt is elmondta, hogy egy-egy feljelentés után az állatkínzó esetleg szóbeli figyelmeztetéssel távozhat, jobb esetben pénzbüntetést rónak ki, de ez nem riasztja el attól, hogy egy másik állattal is így bánjon.

Sok állat nincs jó helyen (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Ennek a két kutyának is a Viharsarki Állatőrség keres új gazdát (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Minden állat megérdemli, hogy szerető gazdára leljen. A Szikhát Kutyamenhelyen is erre törekednek. Sajnos sok a gazdátlan eb, így sokszor hely sincs az állatok befogadására.

Pusztai Ilona telephely vezető elmondta, hogy jelenleg 212 kutya van a menhelyen.

Tele vagyunk. Kétszáz férőhelyes a menhely, de már így is túlteljesítettünk. Sajnos az örökbefogadások nincsenek arányban az általunk befogadott kutyák számával. Egyet lépünk előre és kettőt hátra. Nehezen tudjuk magunkat fenntartani, de szerencsére egyre többen hoznak ki nekünk tápot – mesélte Pusztai Ilona

Hiába szeretnének sokan örökbe fogadni, nem mindegy, hogy milyenek a körülmények. A menhely alkalmazottai házhoz mennek és feltérképezik a helyszínt. Ha alkalmas találják a családot és a helyet a kutya tartásához, akkor zöld utat adnak.

A cél nem az, hogy megszabaduljunk a kutyáktól, hanem az, hogy megfelelő és szeretetteljes környezetbe kerüljenek – mondta Pusztai Ilona.

A segítség mindig elkél, ezért minden felajánlás sokat jelent. A segítségnyújtásról a menhely Facebook oldalán és honlapján is tájékozódhatnak.

A Viharsarki Állatőrség Alapítvány bármilyen segítséget szívesen fogad. Az alábbi számlaszámon pénzbeli felajánlásokat lehet tenni. Erste Bank: 11600006-00000000-79255125

 

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.