Vörösmarty-nap Toldi módra

Együtt szórakoztak a diákok szeptember 29-én. A már hagyománynak számító Vörösmarty nap minden évben nagy sikert arat a tanulók körében, így volt ez most is.

A rendezvényt minden évben az iskola név adójának tisztelegve, Mihály napján rendezik meg.
– Az esemény általában fontosabb évfordulókhoz kapcsolódik. Volt már reneszánsz napunk, máskor a mesék világába barangoltunk. A tavalyi évben pedig az informatika szak 25. évfordulóját ünnepeltük – mondta Vargáné Gyömrei Anita, főszervező.

A mostani rendezvényt Arany János halálának 200. évfordulójához kapcsolták. A Toldi 12 énekét dolgozták fel a tanulók, egy több állomásból álló feladatsort teljesítve.

Reggeli tornával indult a nap (Fotó: Rosta Tibor)

Reggeli tornával indult a nap (Fotó: Rosta Tibor)

A szervezők erőpróbával is készültek, így volt kötélhúzás, “malomkő” hajítás és rúdtartás is. Az egyik állomáson Arany János életéről szóló kvízt kellett kitölteni, míg a bikaviadalon a gyerekek a bokájukra kötött piros lufikat próbálták széttaposni. A programok között szerepelt még az activity, szókereső, darts, vívás és csizmadobó verseny is.

A kellemes őszi nap ideális volt a rendezvényre, a gyerekek is láthatóan jól érezték magukat. A szervezők próbálnak minden évben színvonalas feladatokat kitalálni, hiszen ez a nap a diákok szórakoztatásáról szól.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás