Idén is sokan választották Gyopárosfürdőt

Várakozáson felüli nyári főszezont tudhat maga mögött Gyopárosfürdő. A vendéglétszám jelentősen nőtt a fürdőben köszönhetően az időjárásnak és a népszerűsítést célzó marketingmunkának.

Tíz éve nem volt ilyen meleg nyár Orosházán, ami nagyon kedvező volt a vendégeknek és a fürdőnek egyaránt. Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, hogy több hétvégén is közel álltak hozzá, hogy kitegyék a megtelt táblát.

Benkő Ferenc a szolgáltatásaik közül az animátorok munkáját emelte ki. Alkalmazásuk mellett az országos trendet követve döntött a tavalyi év után idén is a fürdő. Úgy véli, ahhoz, hogy a családok maximálisan ki tudjanak kapcsolódni, hozzátartozik a gyerekek önfeledt, akár a szülőktől független, nem utolsó sorban tartalmas szórakozása.

Idén is sokan választották Gyopárosfürdőt (Fotó: Rosta Tibor)

Idén is sokan szerették az animátori programokat (Fotó: Rosta Tibor)

– Az idelátogatók már tudatosan keresik a ritka természetes tóparti környezetet, amit Gyopárosfürdő nyújtani tud. Többek között ennek, és az idei kedvező nyári időjárásnak köszönhető, hogy a vendéglétszámunk az elmúlt évhez képest húsz százalékkal növekedett – fogalmazott Benkő Ferenc.

Megtudtuk, hogy leginkább Pest- és Bács-Kiskun megyéből érkeztek Orosházára vendégek. A fürdő marketing munkájának eredményességét jelzi, hogy az idei Év Fürdője szavazáson a feltörekvő fürdők közötti közönségszavazáson elért országos harmadik helyezést ért el.

– A nagy nyári rendezvények mellett meg kell említeni az első alkalommal megrendezett pránanadi tábort, ami széles tömegeket mozgatott meg. Azon dolgozunk, hogy jövőre kibővített formában ismét megtartsuk ezt az eseményt – mondta a vezérigazgató.

Új megoldások a marketing piacon

A marketing munkához kapcsolódan Kiss László, a Jövő Építők TDM elnöke ismertette, hogy az idei évben Gyopárosfürdő népszerűsítésére egy új megoldást alkalmazott, ami nagyban hozzájárult a helyi szálláshelyek és a fürdő nyári teljesítményéhez.
– Egy négyévszakos videót készítettünk, melyet májustól augusztusig szerb, román és magyar nyelven promótáltunk. 1 millió 700 ezren tekintették meg ezt a videót a legnépszerűbb közösségi portálon – mondta Kiss László.

Benkő Ferenc a jövőt illetően elmondta, hogy már kidolgozták a fürdő hosszútávú fejlesztési koncepcióját, amelynek részleteit a legközelebbi testületi ülésen ismertetik a képviselőkkel is. A vezérigazgató kiemelte, hogy a tervezett beruházásokkal előrelépnének és hosszútávon határozná meg Gyopárosfürdő működési feltételeit.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás