Az OMTK ULE 1913 elnöke, sikeres vállalkozó, boldog családapa, hobbi focista és saját bevallása szerint szerencsés ember.
E heti választottunk, Tóth-Kása Sándor, 1969 szeptemberében született Budapesten. Magyarcsanádon nőtt fel, ott járt iskolába, majd a középiskolát Makón végezte el. Ekkor már aktívan rúgta a labdát, sőt érettségi után úgy érezte, hogy a sport, ezen belül a foci lesz az élete fő iránya. Bár jó tanuló volt, nem jelentkezett tovább tanulni.
Az apátfalvi serdülőtől a vámosságig
– Egész kisgyerek koromtól kezdve futballoztam – mesél a kezdetekről. Apátvalván indultam, és hamar felfigyeltek rám. Serdülőben, később ifiben megye válogatott lettem. Makóra kerültem az ifjúsági csapathoz, ahol 16-17 évesen a felnőttben is bemutatkoztam. Katonaként jöttem először Orosházára. A Határőr Dózsában fociztam, olyan nevekkel együtt, mint pl. Nyilas Elek. Leszerelés után volt egy eset, mikor nem értettünk egyet a makói vezetéssel és kölcsönbe visszaadtak induló egyesületembe Apátfalvára. Itt kerestek meg a nagylaki vámhivataltól, hogy lenne-e kedvem elmenni vámosnak. Hosszas hezitálás után – hisz ekkor még a fociban képzeltem el a jövőt – igent mondtam. A budapesti főiskola elvégzése, később a kötött munkarend, háttérbe szorították a labdarúgást – sorolja az ULE elnök.
Mint később kiderült nagyon jó döntést hozott. Megtalálta azt az életpályát, melynek segítségével biztosítani tudta azt az egzisztenciát, biztonságot, amit a focival nem biztos, hogy sikerült volna.
A nagylaki határon ismerkedett meg orosházi születésű feleségével, Bálint Bernadettel, két gyermeke édesanyjával.
– Érdekes volt, hogy az orosházi határőrségnél töltött másfél év alatt egyszer sem találkoztam a párommal, pedig apósom, Bálint György volt a főnököm, a labdarúgó szakosztály vezetője. Mindkettőnknek Nagylakra kellett kerülni, hogy egymásra találhassunk. Rövid ismeretség után, ’94-ben összeházasodtunk, Orosházán telepedtünk le és ez a házasság ma is tart. Két gyönyörű gyermekünk van. Ádám 14 éves, most kezdte a szegedi Deák gimnáziumban a középiskolát. Focizik ő is, de már most jelezte, hogy inkább a tanulás mellett kötelezte el magát és szeretne később, mint „Dr. Tóth-Kása Ádám” szerepelni. Kislányom – Szonja – kilenc éves. Még messze van a pályaválasztástól. Ő is mozog, sportol, ReDance Hip-Hop Crew-ban táncol. Nem terelgetem egyik gyermekünket sem, egy sportág felé sem, lényeg hogy valamit mindkettő sportoljon – foglalja össze a családi hátteret Sándor.
Nagylakon szeretett, dolgozni, élvezte az ottani munkát. Az orosházi adminisztratív tevékenységet azonban már kevésbé, így a speditőri szakma felé vette útját huszonhárom évvel ezelőtt.
A szegedi Zoll-Platz Kft-nél kezdett dolgozni, mint bedolgozó vállalkozó.
– Gyorsan haladtam felfelé a ranglétrán és immár tizenkilenc éve vezetőként dolgozom. Operatív vezetője vagyok a szegedi vámudvarnak. Hozzám tartozik a határátkelőhelyek irányítása. Rajka, Röszke, Záhony, Tompa, Mohács, Udvar, Kiszombor, Nagylak. Egész embert kívánó munka, hisz a határon nincs munkaszünet, sokszor hajnal háromkor csörög a telefon. Mintegy száz ember munkáját irányítom és szeretem is csinálni. Valószínűleg jól végzem a munkámat, hisz hosszú évek óta velem végeztetik. A jövőmet is itt képzelem el, remélem a főnökeim is velem képzelik – mondja a munkájáról.
MOL, Unicum, ULE
Bár hivatásszerű futballnak hátat fordított, azért a labda, a mozgás, a foci szeretete megmaradt. Amikor Orosházán letelepedtek, az akkori Mol kispályás csapatban kezdett focizni Bogdán Gyulával, Nagy Ferivel és a többiekkel. Később – húsz évvel ezelőtt – a korban hozzá közelebb álló barátokból álló Unicum csapatához hívták át. Azóta is ott rúgja a bőrt.
A szerepvállalás az orosházi futballban Ádám fia focizásával kezdődött.
– Amikor Ádám leigazolt a nem sokkal azelőtt alakult ULE-hoz és megjelentem a pálya szélén, mindjárt többen megkérdezték, nem szeretnék-e szerepet vállalni az egyesületnél. Akkor még ezt udvariasan elutasítottam, hisz egész embert kívánó munkám, családom van, időm viszont kevés. Segítek, amit tudok, de tisztséget nem szívesen vállalnék. Később mégis csak elvállaltam az elnökségi tagságot és itt már belefolytam kicsit a napi munkába és egyre világosabban láttam és látták többen is a környezetemben, hogy sokat tudnék tenni az orosházi fociért, ha én lennék az elnök. Felkértek, hogy vállaljam. Otthon megbeszéltem a párommal, hogy vállalom a jelölést, a közgyűlés pedig megválasztott. Ennek már hat éve – meséli.
Valamit visszaadni
Tóth-Kása Sándor társadalmi elnöke az ULE-nak. Sem tiszteletdíjat, sem költségtérítést, sem egyéb juttatást munkájáért nem vesz fel. Mégis lelkiismeretesen csinálja és mint mondja örömét leli benne.
– Az embernek, ha szerencséje van az életben, abból valahol egy kicsit vissza kell adnia. Én szerencsés embernek tartom magam. Jó munkahelyem van, sikerült jó egzisztenciát teremteni, szép és szerető család vesz körül. Itt tudok valamit visszaadni.
