- hirdetés -

Hivatalosan is átadták a 130 millió forint uniós támogatásból felújított orosházi nővérszállót kedden délután. A belvárosban található többszintes épület energetikai korszerűsítése februárban kezdődött.

Az utóbbi húsz évben nem történt komoly előrelépés a korábban olajos szállónak nevezett épülettel kapcsolatban, egészen 2016-ig, ameddig be nem adtuk a pályázatot a felújításra – fogalmazott a nővérszálló hivatalos átadásán, kedden a kórház főigazgatója.  Duray Gergő lapunknak elmondta, hogy hat hónap alatt fejeződött be az épület az energetikai korszerűsítése. A homlokzatot és a tetőt leszigetelték, és a kültéri nyílászárókat is kicserélték.

Szebb is lett az épület (Fotó: Rajki Judit)
Szebb is lett az épület (Fotó: Rajki Judit)

Az átadón részt vett a térség országgyűlési képviselője. Simonka György elmondta, hogy a mostani és hasonló beruházásokkal szeretnék elérni, hogy megálljon az emberek elvándorlása Békés megyéből, ahol ez most az egyik legnagyobb probléma.
– A kórházban dolgozó nővérek és orvosok egy olyan épületbe költözhetnek be, amelyik minden korszerű elvárásnak megfelel. A beruházás is példázza, hogy Dél-Békés, a Dél-Békésben élők nem ismernek lehetetlent, és közös erővel, illetve közös munkával gyakorlatilag bármit meg tudnak valósítani – tette hozzá a politikus.

Átvágták a szalagot: Simonka György, Duray Gergő, Dávid Zoltán és Dancsó József (Fotó: Rajki Judit)
Átvágták a szalagot: Simonka György, Duray Gergő, Dávid Zoltán és Dancsó József (Fotó: Rajki Judit)

A csaknem negyvenéves épület korszerűsítése már nagyon szükségszerű volt, egyrészt a költségek csökkentése, másrészt a nővérszállón lakó egészségügyi dolgozók életkörülményeinek javítása érdekében is. A külsejében is megújuló épület pedig nagyban javítja Orosháza városképét – emelte ki a felújítás kapcsán Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.