Innentől élesben – Hazai pályán kezd az ONKC

Hétvégén a szezonban először lépnek pályára éles meccsen az orosházi női kézilabdázók. Szombaton 18 órától a tavalyi bronzérmes Göddel játszik az ONKC.

Megerősödött bajnokságban kezdi meg szereplését az OXXO Energy Orosházi NKC. A csapat célja – a tavalyi negyedik helyezés után – hogy az idény végén a képzeletbeli dobogón végezzen.
– Felkészülésünk jól sikerült, az eltervezett munkát nagy odaadással és jó hangulatban végezték a lányok. Edzőmérkőzéseink és a hazai rendezésű kupa jól szolgálta a csapatépítést, de ennek értékmérője a bajnoki szereplés lesz – mondta a klub honlapján Papp László vezetőedző.

A Gödnek sem sikerült nyerni az előző fordulóban (Fotó: Palotás Rajmund)

A Gödnek nem sikerült nyerni legutóbb Orosházán (Fotó: Palotás Rajmund)

Az első fordulóban az a Göd érkezik az Eötvös-csarnokba, amely együttes egy ponttal megelőzte az orosháziakat a múlt szezonban. Az élvonalbeli Vác fiókcsapata hasonló erőt képvisel, mint tavaly. A rutinos játékosok mellett tehetséges fiatalokkal rendelkeznek. Az előző kiírásban itthon hat góllal győzött, idegenben pedig két találattal maradt alul az ONKC.
– Nem lesz egyszerű dolgunk, de természetesen hazai pályán nem lehet más a célunk, mint győzni – fogalmazott a szombati találkozó kapcsán a vezetőedző.

A találkozót szeptember 9-én 18 órától rendezik az Eötvös-csarnokban. A klub honlapján olvasható, hogy Facebook oldalukon élő bejelentkezéssel is készülnek.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás