Ujfalussy 85 – születésnapi tárlat a művelődési házban

Családtagok, barátok, alkotótársak gyűltek össze szeptember 1-jén Petőfi Művelődési Központ színháztermi előcsarnokában, hogy részt vegyenek Ujfalussy István legfrissebb kiállításának megnyitóján. A 48 képet felvonultató tárlat a festőművész tizenegyedik önálló bemutatkozása.

Ujfalussy István termékeny alkotó, jóval több, mint 300 festmény került már ki a kezei alól. Ezek egy része ajándékként valakinek a nappaliját, hálószobáját díszíti, egy másik részét pedig most a nagyközönség is láthatja.
– Egy pasztellkép kivételével csak olajfestményeket hoztam. Van 1955-ből, ’63-ból, ’83-ból és utána 2000-től kezdve a mai napig jóformán – avatott be abba, hogy időben milyen intevallumot ölelnek fel az alkotások.

És, hogy miért a mai napig? – A portrét egy héttel ezelőtt fejeztem be, a páromat ábrázolja és születésnapi ajándékként kapta tőlem – mondta mosolyogva.

A párját, Ibolyát ábrázoló képet egy héttel a megnyitó előtt fejezte be (klikk a képre) Fotó: Rosta Tibor

A párját, Ibolyát ábrázoló képet egy héttel a megnyitó előtt fejezte be (klikk a képre) Fotó: Rosta Tibor

A hölgy arckép mellett elsősorban tájképek függenek a paravánokon, többségük a kárpátaljai hegyes-völgyes, folyókkal szabdalt vidéket ábrázolja, de – miután húsz éve Orosházán él – vannak az Alföldet megörökítő festmények is.

Az anyagot Dávid Zoltán polgármester ajánlotta a közönségnek, méltatva az alkotót. Mint kiemelte, életútjából látszik, hogy a tanítással és a politikával párhuzamosan a képzőművészet volt számára mindig a legfontosabb.
– Tehetségére korán felfigyeltek és nekünk a szépet, a művészetet kedvelőknek ez nagyon jó, mert Ujfalussy István képei lelket gyönyörködtetőek. Nem művészként, nem műkritikusként, de műkedvelőként végignézve e tárlatot, azt mondom, hogy olyan üde, tiszta, harmonikus világot fest meg, melynek létezésében hinni akarunk, s melyben magunk is ott akarunk lenni – mondta.

Tájképek és csendéletek adják a tárlat gerincét (klikk a képre) Fotó: Rosta Tibor

Tájképek és csendéletek adják a tárlat gerincét (klikk a képre) Fotó: Rosta Tibor

A festményeket hol közelről, hol távolabbról szemlélő érdeklődők arcáról hasonló gondolatokat lehetett leolvasni. És volt, akiben más is megfogalmazódott.

– Ezekből a képekből tanulni lehet annak, akik szeret rajzolni, nekem a téli tájak tetszenek legjobban. Nagyon megfog a színek változatossága, mert visszaadja azt a hangulatot, amit kép közölni szeretne – osztotta meg velünk Lovas Éva.

Bodrogi Béla pedig azt árulta el, miért éppen ezt a napot és Ujfalussy István választották.
– Ezt mi egy életmű kiállításnak fogjuk fel, hiszen Pista bácsi szeptember 2-án tölti be a 85. életévét. Tulajdonképpen ez adja az apropót. Beszéltünk előtte, hogy milyen képek kellenek és ennek megfelelően hozott a teljes palettáról ízelítőt – mondta el az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület titkára hozzátéve, hogy a tárlat szeptember 25-éig várja közönségét.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás