- hirdetés -

Időről-időre felütik a fejüket különféle teóriák, hogy a védőoltások valójában teljesen feleslegesek, az általuk elkerülhető betegségek pedig veszélytelenek. Néhány napja például egy olyan történet kering az interneten, hogy a kanyaró megelőzhető, mindössze arra kell figyelni, hogy ne féljünk tőle. Dr. Maronyák Éva gyermekorvos nem osztja ezt a nézetet.

Manapság sokan gyógyulnak a google-lal és egyre többen hiszik el a védőoltásokkal kapcsolatos áltudományos magyarázatokat is. Ezek villámgyorsan terjednek a világhálón és többnyire arról szólnak, miért ne oltassunk.
– Az oltásellenesség tulajdonképpen az egész védőoltási rendszert támadja – kezdi a doktornő. – Nálunk van egy életkorhoz kötött, kötelező rend, amelyet jogszabályok is alátámasztanak. Vannak a csecsemőkorban elkezdett és vannak a kampányoltások, utóbbiakat az iskolában adjuk az aktuális járványügyi helyzet alapján – folytatja.

Egy generáció nőtt fel kanyaró nélkül

A beadott vakcina hatására egy specifikus, tartós védettség alakul ki bizonyos fertőző betegségek ellen. Ilyen a kanyaró is, amelynek megelőzésére 1969 óta létezik kötelező oltás.
– Gyakorlatilag nem is voltak azóta megbetegedések, külföldről hurcolták be, ahol megbomlott ez az oltási fegyelem. A mai generáció már úgy nőtt fel, hogy nem is látott olyat, hogy a szomszédjában vagy a családjában meghalt volna egy kanyarós beteg. Ahogy gyermekbénulásos beteget sem és azt hiszik, hogy ezek ártalmatlan gyerekbetegségek – magyarázza, miért gondolják sokan, hogy felesleges az oltás.

Forrás: weborvos.hu
Forrás: weborvos.hu

Ez azonban egyáltalán nem így van. A kanyaró szövődményeként felléphet tüdő-, középfül- és agyvelőgyulladás is, az pedig senkire nincs ráírva – fogalmaz dr. Maronyák Éva -, hogy kinél alakul ki valamelyik, esetleg egyik sem.
– Húsz kanyarós betegségnél egynek biztos, hogy tüdőgyulladásos, százból egynek középfülgyulladásos, ezerből egynek agyvelőgyulladásos szövődménye lesz, ami maradandó károsodást okoz – figyelmeztet hangsúlyozva, hogy időközben kizárták a korábban nagy vihart kavaró feltételezést is, miszerint az autizmus és a kanyaró elleni védőoltás összefügg.

A fertőzés a veszélyesebb

A jogszabályok világosan fogalmaznak: az oltás kötelező. Aki nem adatja be, azt az ÁNTSZ felszólítja és elrendeli a védőoltást.
– Nekem volt olyan páciensem, aki próbálta ezt kikerülni, de végül rákényszerült, mert a továbbtanuláshoz igazolnia kellett, hogy minden oltást megkapott a kötelezők közül, különben elutasították volna a jelentkezését – hoz példát a saját praxisából.

Megkapják a gyerekek az oltásokat (illusztráció)

Kivételek persze vannak. Ilyenek például az újszülöttek, a várandósok vagy a csökkent immunrendszerű betegek, azonban ők is védve vannak, mert a környezetük megkapta a szükséges oltásokat, így nincs, akitől elkapják a betegséget.

A konklúzió dr. Maronyák Éva szerint mindenképpen az, hogy bár a mai modern oltóanyagok is hordoznak némi kockázatot, még mindig sokkal kisebbet, mint a fertőzőbetegségek, amelyet elkaphatnak a gyerekek az oltás hiányában.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.