Cél az olimpia, példakép Gyurta Dániel

A testvére tanította meg úszni másodikos korában. Most hetedikes, túl sok-sok versenyen dobogós és első helyezésen. Az elmúlt öt évben az úszás mögé rangsorolt minden mást, hajnalban kel, heti nyolcszor edz. A református iskola tanulójáról, Papp Vivienről van szó, aki eligazolt ugyan városunkból, de attól a szívében orosházi maradt.

Hét éves kora előtt sem volt elveszett a vízben, az igazi áttörés azonban ekkor következett. Talán a testvére hatására, talán a számára természetes mozgásforma miatt, de nagyon megszerette az úszást.

Tehetségét itt is felfedezték és az Orosházi Úszó Egyesületben kezdett edzeni Selmeczi Edit, illetve Schmidt Jenő szárnyai alatt. Ahogyan édesanyja fogalmaz, az „uszodátlanság” miatt döntöttek úgy, hogy átigazol egy hódmezővásárhelyi klubhoz két éve, azóta ott úszik.
– Pillén, háton, mellen és gyorson is szoktam versenyezni, de leginkább a mellúszást szeretem – sorolja az úszásnemeket, majd első megmérettetéséről is mesél. – Gyomaendrődön rendezték és azért volt emlékezetes, mert az volt életem első ilyen élménye és rögtön hatodik lettem 100 méter mellúszásban. Féltem először, hogy majd hogy tudok teljesíteni, de aztán nagyon boldog voltam az eredménytől – idézi fel mosolyogva Vivi.

Három arany Papp Vivien (középen) nyakában a Tavaszváró Nemzetközi Úszóversenyen (Fotó: család)

Három arany Papp Vivien (középen) nyakában a Tavaszváró Nemzetközi Úszóversenyen (Fotó: család)

Igazi versenyző alkat, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az országos bajnokságokon érzi igazán elemében magát. Ezeken rendre a fő számaiban indul és jó helyezésekkel tér haza.
– A mostani korosztályos országoson 200 méter mellúszásban ezüstérmet szereztem, 100 mellen pedig bronzot – mondja elégedetten.

Jövő Bajnokai, Héraklész, Tokió

Ennek is köszönhető, hogy beválogatták a Jövő Bajnokai programba, de tagja a Héraklész programnak is, amelyet a 200 méter mellúszás országos ranglistavezetőjeként érdemelt ki. Mindezért átlagosan 12-13 órát tölt a medencében hetente: kétszer reggel 6 és 7 óra között, illetve szombatig minden délután rója a hosszakat Vásárhelyen, miközben tanulmányi átlaga megközelíti a 4,8-et.

Nagy álma, hogy kijusson a 2020-as tokiói olimpiára, amihez szorgalma, tehetsége mellett példaképe is van.

– Gyurta Dani – jelenti ki. – Az úszásneme miatt is választottam őt, meg azért, mert kitartó és akkor sem adja fel, amikor nem annyira sikeres – fogalmaz meglehetősen felnőttesen. – És ott vannak a fiatalabb úszók, mint Késely Ajna, aki még csak 15 éves és nagyon motivál, vagy Kapás Boglárka – teszi hozzá.

Céljai elérésében a család maximálisan támogatja, korábban autóval áthordták a reggeli és a délutáni edzésekre is, ma már önállóan utazik busszal. Persze nála is előfordul, hogy időnként nincs kedve felkelni, edzeni, de ezt mindig legyőzi az úszás iránti szenvedélye és a sport iránti alázata


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás