- hirdetés -

Nyaranta, de a fedett fürdőknek köszönhetően ma már egész évben családok ezrei járnak víz mellé, strandokra kikapcsolódni. Az önfeledt pancsolás azonban az élmények és a sokszor hangoztatott kockázatok mellett rejtett veszélyeket is hordozhat. Ilyen a száraz és az úgynevezett másodlagos fulladás.

Amikor strandra indulunk – nagyon helyesen – nem ilyesféle gondolatok járnak a fejünkben, azonban az óvatosság sosem árt. Az orvosi szakzsargon nem hivatalosan ugyan, de megkülönböztet száraz és nedves, valamint másodlagos fulladást. Az első esetben a tüdőbe nem kerül folyadék, az oxigénhiányos állapotot a gége görcse okozza, ami elzárja a levegő útját.

Nedves fulladásnál – és ebbe a kategóriába tartozik a másodlagos fulladás is – a légutakba és a tüdőbe folyadék kerül. Ezt általában ösztönösen felköhögjük, de előfordulhat, hogy nem maradéktalanul. Ami bent marad, az összegyűlik a tüdőben és tüdőödémát okoz.
– Az nagyon nagy baj! Enyhébb esetben csak köhögéssel jár, rosszabb esetben azonban nagyon súlyos légzési elégtelenséghez vezet. Ehhez nagyon kis mennyiség, akár néhány teáskanálnyi víz is elég – hangsúlyozza Dr. Dimák Andor gyermek tüdőgyógyász.

A gyermeknek eleinte nincsenek tünetei (Fotó: Rosta Tibor)
A gyermeknek eleinte nincsenek tünetei (Fotó: Rosta Tibor)

A másodlagos fulladás nem gyakori, viszont az érintettek többnyire gyerekek. Ők azok, akik a vízben játszva esetleg lenyomják egymás fejét vagy éppen úszni tanulnak. A tünetek a folyadék tüdőbe kerülésétől számítva néhány órán, legkésőbb egy napon belül jelentkezhetnek.

– Ilyen lehet a köhögés, amely esetenként rózsaszín, habos, miközben a gyermek láztalan. De panaszkodhat mellkasi fájdalomra, extrém fáradtságra, légzési nehézségekre is. A bőre sápadt, verejtékezik, megváltozik a viselkedése, ingerlékeny – sorolja az intő jeleket Dimák doktor.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy amint ezeket tapasztalja a szülő, haladéktalanul orvoshoz kell vinni a gyermeket, főképp, ha előtte strandon jártak és fokozottan fennáll a másodlagos fulladás veszélye. A megelőzésről azt mondja, általános elővigyázatosságon kívül nem sokat tehetünk. Amit igen, hogy például nem hagyjuk felügyelet nélkül fürdeni a gyerekeket, felhívjuk a figyelmüket, hogy tartsák csukva a szájukat, ha víz alá merülnek vagy beleugranak. A hideg vízbe pedig csak fokozatosan, esetleg egyáltalán ne engedjük őket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.