- hirdetés -

A Békés Megyei Önkormányzat a tavalyi év sikerére alapozva idén is megszervezi a Megyenapot, ismét szeptember első szombatján (2-án) a megyeszékhely főterén.

A rendezvény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet Békés megye értékeire, erősítse az itt élőkben az összetartozás érzését és egy értékes nappal örvendeztesse meg a kilátogatókat. Az esemény középpontjában az itt élő nemzetiségek kultúrája, a megyei és települési értékek, a hagyományainkat őrző kézművesek és élelmiszertermelők állnak.

A program reggel nyolctól este nyolcig tart, melynek keretében ezúttal is lesz vásár. Békés megye legnagyobb kézműves vására és termelői piaca várja az érdeklődőket, idén már több mint 60 megyei illetékességű kézműves és termelő portékája látható, legyen az a gasztronómia, a művészet, a kultúra területéről való.

Tavaly is nagy sikeres volt a kézműves termékeknek, így a lekvároknak is (Fotó: Békés Megyei Önkormányzat)
Tavaly is nagy sikeres volt a kézműves termékeknek, így a lekvároknak is (Fotó: Békés Megyei Önkormányzat)

Az első Megyenaphoz képest újdonságot is tartogat az idei program: a tavalyi év sikerén felbuzdulva ebben az évben több mesterség-bemutatóval várják a közönséget: bőrműves, fazekas, hímző mutatja be mestersége rejtelmeit, valamint lesz mézeskalácssütés és díszítés, sőt, akár a saját kürtös kalácsukat is megsüthetik a vállalkozó szelleműek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.