- hirdetés -

Újra megyenapot szervez a Békés Megyei Önkormányzat. A tavalyi év sikerére alapozva idén szeptember 2-án, második alkalommal rendezik meg az eseményt a békéscsabai főtéren.

A rendezvény célja amellett, hogy ráirányítja a figyelmet Békés megye értékeire, erősíti az itt élőkben az összetartozás érzését és egy értékes nappal örvendezteti meg a kilátogatókat. Az esemény középpontjában az itt élő nemzetiségek kultúrája, a megyei és települési értékek, a hagyományainkat őrző kézművesek és élelmiszertermelők állnak – derült ki a Békés Megyei Önkormányzat közleményéből.

A program  reggel nyolctól egészen este nyolcig tart, és a Tótkomlósi Fúvószenekar felvonulásával indul, kikiáltóval, hagyományőrzőkkel, óriásbábbal és bábszínházi bohócokkal a Csaba Centertől a főtérig. A megyenap hivatalos megnyitója fél tízkor lesz a megyeszékhelyi Szent István téren, majd a színpadon egész nap egymást követik a fellépők.

A Megyenap egyik célja az összetartozás megerősítése (Fotó: Zenatai Péter)
A Megyenap egyik célja az összetartozás megerősítése (Fotó: Zenatai Péter)

Délelőtt a nemzetiségek mutatkoznak be, akik hagyományos ételeket készítenek és kóstoltatnak az érdeklődőkkel, hagyományaikat, értékeiket, kulturális, gasztronómiai kincseiket faházakban mutatják meg. Délután felkért megyei szereplők: a Cervinus Teátrum, a Tabán Néptáncegyüttes, a Békéscsabai Jókai Színház és a Balassi Táncegyüttes. A gyerekek szórakoztatásáról a Békéscsabai Napsugár Bábszínház gondoskodik, délután Beliczai Balázs a felnőtteket veszi célba, de lesz kutyás bemutató is a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub jóvoltából.

A gyerekprogramokra külön hangsúlyt helyeznek, egy játszósátrat állítanak fel, ahol kézműveskedhetnek, kreatív játszótéren tehetik próbára ügyességüket, tudásukat. A nap folyamán anyagozás, nemezelés, rongybaba készítés, fafaragás, gyöngyfűzés és sakk várja őket, és egy meglepetést is tartogatnak számukra.

Igazi családi programnak ígérkezik a Megyenap (Fotó: Zentai Péter)
Igazi családi programnak ígérkezik a Megyenap (Fotó: Zentai Péter)

Helyet kapnak a katonai hagyományőrzők, őseink katonai ruházatát, fegyverzetét, harcmodorát egy plusz helyszínen óránként bemutató formájában ismertetik meg a közönséggel. A katonai hagyományőrző csoportok mellett helyet kapnak a határvadászok, a honvédség és a MATASZ is.

A Békés Megyei Önkormányzat beszámolójából megtudtuk, hogy a megye legnagyobb kézműves vásárát és termelői piacát is megszervezik, ahol hatvan Békés megyei kézműves és termelő portékája látható, legyen az a gasztronómia, a művészet, a kultúra területéről való. 

Az első Megyenaphoz képest újdonság is lesz, a tavalyi év sikerén felbuzdulva idén több mesterség-bemutatóval várják a közönséget: bőrműves, fazekas, hímző mutatja be mestersége rejtelmeit, valamint lesz mézeskalácssütés és díszítés is. Szintén újdonság, hogy a nap folyamán négy alkalommal megyei kézműves termékeket sorsolnak ki tombolán azok között, akik regisztrálnak.

A Megyenapon a Békés Megyei Értéktárba bekerülő öt új érték felterjesztője, illetve tulajdonosa díszoklevelet vehet át szeptember 2-án.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.