- hirdetés -

Szülőket, babákat, érdeklődőket várt az Orosházi Kórház védőnői szolgálata augusztus 1-jén, az anyatejes táplálás világnapján a Petőfi Művelődési Központban tartott, előadásokkal egybekötött ünnepségre. Ez alkalomból idén 13 édesanya vehetett át elismerést azért, mert a WHO ajánlása szerint szoptatta gyermekét.

Kúszó-mászó apróságok és persze anyukáik, apukáik töltötték meg kedden délelőtt az épület Zomba-termét. Voltak, akik a közösség, voltak, akik az előadások kedvéért érkeztek, egy dolog azonban összekötötte őket és a szervezőket is: fontosnak tartják az anyatejjel való táplálást.

A 20 hónapos Szekeres Blanka láthatólag remekül érezte magát a többi csöppség között, bár időnként megtornáztatta anyukáját, aki elmondta, már Budapesten élnek, de most épp hazajöttek nyaralni a nagymamához és természetes volt, hogy részt vesznek az ünnepségen.
– Minden lehetőséget kihasználok arra, amikor barátokkal is tudok találkozni, többek között a helyi babahordozó klubot vezető Horváth Henivel, miatta is jöttünk ma el ide, támogatólag. Illetve azért, mert nagyon fontosnak tartom az anyatejes táplálást hat hónapig és utána ameddig a baba igényli – mondta el Szekeres-Berke Éva.

Anyukák, apukák, gyerekek érezték jó magukat a délelőtti programon (Fotó: Rosta Tibor)
Anyukák, apukák, gyerekek érezték jó magukat a délelőtti programon (Fotó: Rosta Tibor)

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlásában is ez szerepel, a világnapi rendezvény célja pedig évről-évre az, hogy felhívja az anyák figyelmét az anyatej jelentőségére.
– Nem csak csecsemőkorban fontos, hosszú távú hatásai vannak, akár a gyermek felnőtt korára is a lelki kiegyensúlyozottság, a személyiségfejlődés vagy az egészségmegőrzés területén – hangsúlyozta Rábainé Dani Anikó védőnő. – A mai stresszes rohanó világban sokszor egyszerűbbnek tűnik a forralt vizet reggel elkészíteni, beletenni a tápszert és picit elsikkad az anyatej fontossága, holott mozgalmas élet mellett sem lehetetlen a szoptatás – tette hozzá.

Kapcsolódás vagy nevelés? Kapcsolódó nevelés

Az anyatejes táplálás számos előnyének ismertetése mellett például a babahordozásról és a kapcsolódó nevelésről is hallhattak előadást a résztvevők. Utóbbi egy olyan módszer, amelyben a szülő és gyermek közötti érzelmi viszony, kapcsolódás kerül előtérbe hétköznapi dolgokra, evésre, ivásra, alvásra felfűzve.

A témáról beszélő Ihász Éva oktató jelölt szerint erről a nagyon minőségi kapcsolódásról még kevesen gondolkoznak tudatosan.
– Inkább hagyományos nevelést követik, azaz jutalmaznak és büntetnek. Ezzel szemben a kapcsolódó nevelésben ez a kettő nincs jelen, olyan eszközökkel dolgozik, amelyek ugyanilyen hatékonyak, de közben a kapcsolatot is építik. Az egyik a gyerekidő, amikor egy meghatározott intervallumot – ez lehet 5 perc is akár – a gyermekkel való játékkal töltünk, olyankor az van, amit ő akar. A kapcsolódó nevelés eszköze még a sírás és a nevetés meghallgatása, a felnőttek közötti támogató figyelem, illetve a határszabás is – részletezte.

Kerekítő címmel babazene is szerepelt a programban (Fotó: Rosta Tibor)
Kerekítő címmel babazene is szerepelt a programban (Fotó: Rosta Tibor)

Az előadásokat babazene, majd elismerések átadása követte: 13 olyan édesanya kapott egy szál virágot, akik 6 hónapos korukig kizárólag anyatejjel táplálták gyermeküket, eleget téve ezzel a WHO ajánlásának, amely 1993-ban nyilvánította augusztus 1-jét az anyatej és a szoptatás világnapjává.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.