- hirdetés -

Újra összeült Orosháza képviselő-testülete szerdán. Hat napirendi pontot tárgyalnak. Szó lesz többek között a szennyvízberuházásról és TOP-pályázatokról is. Az ülés legfontosabb részleteit élőben tudósítjuk.

A képviselők már a teremben, Bojtor István (Fidesz) alpolgármester és Sára Csaba (Fidesz) és Burka László (független) is korábban jelezte, hogy nem tudnak részt venni a július 26-i ülésen. Kezdünk.

A napirendi pontok előtt a tegnap elhunyt, volt orvosigazgató Dr. Mlinarics József tiszteletére egyperces néma csenddel adózott a testület.

Fetser János (MSZP) kérdésével kezdődött a mai ülés. A szocialista képviselő a frakciója nevében arra volt kíváncsi, hogy miért kellett rendkívüli ülést összehívni, mert szerinte egy napirendi ponton kívül más nem indokolja azt. Ráadásul szerinte a sok rendkívüli testületi ülés elő nem készített munkára és visszaélésekre ad lehetőséget.

Dr. Horváthné dr. Barta Edit jegyző válasza az volt, hogy a szennyvízberuházás kötbérigényének beadásra, illetve a folyamat folytatására még három nap van, a TOP-os pályázatok határidejét pedig előrehozták, ezért volt szükség a mostani rendkívüli testületi ülésre.

1.) Szennyvízberuházással kapcsolatos kötbérigény érvényesítés. Az előterjesztés itt olvasható.

Ahogy arról már korábban is írtuk, a város kötbért akar kérni a Keviéptől, mert komoly műszaki és késedelmi problémák adódtak a városi csatornahálózat és szennyvíztelep-fejlesztéssel. Az ügy a Döntőbizottságig jutott, ahol azonban elmeszelték Orosháza követelését. Remény azonban még van, mert a testület most azt tárgyalja, hogy Választott Bírósági eljárást kezdeményez.

Előtte azonban meghallgatják Uzonyi Ivettet, aki a szennyvízberuházás alatt is jogi tanácsadó volt. Az ügyvéd ismertette a Döntőbizottság határozatát, illetve a Választott Bírósági eljárás lehetőségét.

Fetser János azt kérdezte Uzonyi Ivettől, hogy a megrendelő, azaz a város milyen változtatást igényelt a beruházással kapcsolatban.

Fetser János elmondta, hogy ezt a beruházást még fogják vizsgálni akkor is, ha már nem ez a képviselő-testület lesz a városban (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit
Fetser János elmondta, hogy ezt a beruházást még fogják vizsgálni akkor is, ha már nem ez a képviselő-testület lesz a városban (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

Kiderült, hogy az ügyvéd tévesen fogalmazott, és nem Orosháza, hanem a vállalkozó kért változtatást, ami a gázmotorokkal kapcsolatos, és a határidőre is kihathatott.

Dr. Szabó Ervin jobbikos képviselő azt mondta, hogy többször is érdeklődött már az ügyről, és emlékeztetett, hogy komoly politikai viták lettek abból, hogy nem volt kellően körültekintő az ügyvéd kiválasztása. A képviselő szerint több irodától is ajánlatot kellett volna kérni, ráadásul szerinte a mostani ügyvéd túl drágán dolgozott.

Dr. Szabó Ervin azt kérte, hogy a testület váltson ügyvédi irodát, mert szerinte az ügyvédnő szakmailag sem megfelelő.

Elekes Lajos alpolgármester (Fidesz) azt kérdezte az ügyvédtől, hogy a kötbér jogi megalapozottságát is vizsgálta-e, vagy csak a műszaki feltételeket, és arra is kíváncsi volt, hogy mi a legrosszabb forgatókönyv Orosháza számára.

Uzonyi Ivett azt mondta, hogy a Döntőbizotság elsősorban műszaki kérdéseket vizsgált, és azok alapján döntött. A Választott Bírósági eljárásban várhatóakról azt mondta, hogy a Keviépet egy olyan ügyvéd képviselte, aki egyébként tagja a Választott Bíróságnak, és a cég már megnyert egy hasonló pert a bíróság előtt. Szerinte a bíróság támaszkodik majd a Döntőbizottság határozatára.

Újra dr. Szabó Ervin kért szót. Elmondta, hogy a városvezetés végre leszállt a politikai „magas lóról”. A jobbikos képviselő továbbra sem érti, hogy miért a mostani ügyvédnő képviselte a várost. Szerinte valahogyan egyezségre kellene jutni a Keviéppel.

Dr. Szabó Ervin szerint ügyvédi irodát kellene váltania a városnak (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit
Dr. Szabó Ervin szerint ügyvédi irodát kellene váltania a városnak (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

Németh Béla a Fidesztől azt szorgalmazta, hogy bölcs döntést hozzanak. Szerinte folytatni kell az eljárást, hiszen a megegyezés lehetősége a bírósági eljárás alatt is fenn ál.

Fetser János újra megszólalt és elmondta, hogy ezt a beruházást még fogják vizsgálni akkor is, ha már nem ez a képviselő-testület lesz a városban.

Az ügyvéd egyébként korábban úgy nyilatkozott, hogy Orosháza igénye jogos volt és megnyerhető a döntőbizottsági eljárás. Konkrétan úgy fogalmazott, hogy szerződésszegés megállapítható, ezért jogalap tekintetében nem kérdéses, hogy Orosháza nyerni fog.

A testület tíz igen szavazat és két tartózkodás mellet arról döntött, hogy folytatják a szenyvízberuházással kapcsolatos eljárást, azaz az ügy a Választott Bíróság elé kerül.

2.) Döntés TOP keretében benyújtandó pályázatokról. Az előterjesztés itt található.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) pályázna Orosháza az úgynevezett „zöld város” projektre. A tervek szerint a pályázatot konzorciumi formában nyújtanák be a Békés Megyei Önkormányzattal és a Jézus Szíve Plébániával. Ha nyer a pályázat felújítják többek között a Katolikus templomkertet, az Evangélikus templom körüli közterületeket és a Táncsics gimnázium előtti teret.

Újra pályázna Orosháza a városháza felújítására, azaz energetikai korszerűsítésére. Egy hasonló pályázaton egyébként korábban nem nyert a város, de most újra benyújtanák, kisebb-nagyobb módosításokkal. Ehhez módosítani kell a Projektfelügyelet Kft-vel korábban megkötött vállalkozási szerződést is.

Elekes Lajos alpolgármester ismertette a testülettel a két pályázatot, és újra felhívta a figyelmet arra, hogy többek között azért kellett rendkívüli ülést összehívni, mert megváltoztak a beadási határidők, július 31-re.

Elekes Lajos elmondta, hogy komoly szakmai munka van a pályázatok mögött (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit
Elekes Lajos elmondta, hogy komoly szakmai munka van a pályázatok mögött (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

A szocialista Füvesi Sándor kért szót. Elmondta, hogy a második pályázat címe a városháza felújításáról szól. A képviselő felhívta a figyelmet, hogy nem csak a városháza, hanem minden más, önkormányzati tulajdonú épület felújítására is lehetett volna pályázni. Füvesi arra volt kíváncsi, hogy miért pont a városházát újítják fel. Szerinte politikai döntés született. Azt is furcsállotta, hogy miért van szükség önerőre.

Az első pályázattal kapcsolatban a politikus azt kérte, hogy részletezzék a költségeket, és szeretne egy rajzot is arról, hogy hogy fog kinézni például a gimnázium előtti tér.

Elekes alpolgármester elmondta, hogy nem érti Füvesi önerővel kapcsolatos hozzászólását, ugyanis az a korában már beadott pályázatban is benne volt. Az épületek felújításával kapcsolatban pedig elmondta, hogy Füvesi képviselőtársával, Fetser Jánossal egyeztetett, és egyetértettek abban, hogy milyen sorendben újítsák fel az épületeket. Később újabb pályázatok lesznek, amelyekre szintén pályázik majd a város.

Fetser János azt mondta, hogy telefonon valóban beszélt az alpolgármesterrel, de a szavazáskor tartózkodni fog. Többek között azért, mert az alpolgármesterek nem a város, hanem Simonka György, országgyűlési képviselő érdekeit képviselik. Fetser megkérdezte, hogy a pályázatokon lehet-e még később módosítani. (később kiderült, hogy ez csak minimálisan
lehetséges) Az MSZP-s képviselő a pontos tájékoztatást is hiányolta, és azt mondta, hogy csaknem 700 millió forintból lehet egy új polgármesteri hivatal építeni, a kétszázmilliós önerő pedig az orosháziak pénzének ellopása.

Elekes Lajos válaszában visszautasította Fetser Simonkával kapcsolatos állításait és elmondta, hogy a pályázatok mögött komoly szakmai munka van, amit komoly szakemberek végeztek el, Fetser János pedig tulajdonképpen őket degradálja.

Újra Fetser szólalt meg, azt mondta, továbbra sem tudja, hogy ki tervezte a projektet, és így nem tud miről dönteni, mert nem ismeri a részleteket. Azt is kérte, hogy ha nem nyer a pályázat, akkor a Projektfelügyelet ne kapjon pénzt.

Ezután tíz perc szünetet rendeltek el, hogy előkészítsék a projektek eddig ismert dokumentumait.

A szünet után a projekt eddig ismert részleteiről beszélt a képviselőknek a Városfejlesztési Irodától, Barák Anita irodavezető. Ezek alapjaiban az előterjesztés mellékleteként olvashatók.

Füvesi Sándor megköszönte a kiegészítést és elkérte a bemutatott anyagokat. A képviselő elmondta, hogy nem érti, miért kell kifizetni bármennyi pénzt is a projekttel foglalkozó cégnek.

Füvesi Sándor felhívta a figyelmet, hogy nem csak a városháza, hanem minden más, önkormányzati tulajdonú épület felújítására is pályázhattak volna (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit
Füvesi Sándor felhívta a figyelmet, hogy nem csak a városháza, hanem minden más, önkormányzati tulajdonú épület felújítására is pályázhattak volna (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

Elekes alpolgármester azt válaszolta, hogy a városházán dolgozóknak egészen egyszerűen nincs kapacitása a pályázatok megírására, gondozására.

Dr. Szabó Ervin a kerékpárbeszerzéssel kapcsolatban (kerékpárkölcsönzőt is terveznek) azt kérdezte, hogy mi kerül 16 biciklin 16 millió forintba. Szerinte ráadásul a pályázatra (zöld város) igazából nincs is szüksége az orosháziaknak. A jobbikos képviselő szerint nagyobb szükség lenne például egészségügyi beruházásokra.

Elekes Lajos arra hívta fel Szabó Ervin figyelmét, hogy ezek a pályázatok konkrét célokra vannak kiírva.

Lövei Ferenc is tett egy észrevételt. Azt hiányolta, hogy a mozgáskorlátozottak továbbra sem, vagy csak nagyon nehezen tudnak közlekedni például a városháza épületében.

Barák Anita válaszában elmondta, hogy kialakítanak a földszinten egy irodát, ezzel próbálják segíteni a mozgáskorlátozott embereket.

A testület végül 8 igen szavazat és 4 tartózkodás mellett és 8 igen, 2 nem, 2 tartózkodás mellett elfogadta az előterjesztést.

3.) Egyházi fenntartásban lévő óvoda pályázatának benyújtásához kapcsolódó döntés meghozatala. Az előterjesztés itt olvasható.

A Forrás Református Óvoda épületét bővítené az egyház, úgy hogy a jelenlegi két épület helyett egy helyen legyenek a gyerekek, mégpedig a lehel utcai székhelyen. Ezt uniós pályázati pénzből szeretnék megvalósítani, aminek a benyújtásához a testület jóváhagyása kell.

Az előterjesztést egyhangúlag támogatták.

4.) Az Európai Uniós Társadalmi Célú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság feladatellátásának elősegítése érdekében helyiséghasználat biztosítása. Az előterjesztés ezen a linken elérhető.

Még 2015-ben döntött a testület arról, hogy tagja lesz egy nonprofit Kft-nek, amelynek a célja, hogy értékesítse azokat a termékeket, amelyeket a helyi közmunkások termelnek meg a korábbi pilot, ma már Start -munkaprogramban. A Kft. úgy döntött, hogy székhelyet változtat, így azt kéri, hogy a testület bólintson rá arra, hogy a Mikszáth Kálmán utcáról az Október 6-a utcára költözhessenek.

Fetser János többek között azt kérdezte, hogy miért nem látták eddig a szervezet beszámolóját, mit csinál valójában, miért akar egyáltalán elköltözni, ki találta ezt ki, és egyáltalán honnan tudták, hogy van másik helyiség.

Fejes Róberté válaszában elmondta, hogy a szervezetnek elég lenne egy kisebb irodahelyiség, többek között ezért döntöttek e költözés mellett.

Fejes Róbertné alpolgármester válaszolt az ellenzéknek (klikk a képre) Fotó Rajki Judit
Fejes Róbertné alpolgármester válaszolt az ellenzéknek (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

A szocialista Füvesi Sándor elégedetlen volt az alpolgármester válaszával. Ő is elmondta, hogy amíg nem ismerik a szervezet működését, semmilyen véleményt nem tud formálni. Felhívta a figyelmet, hogy a Kft. preambulumában benne van például a munkahelyteremtés, és az országok közötti kapcsolatteremtés is.

Fetser János is nehezményezte, hogy nem kapott választ a kérdéseire. Egyben egy módosítójavaslatot is benyújtott. Azt szeretné, hogy vagy egy más település adjon ingyen helyet a társaságnak, vagy Orosháza kérjen pénzt az épületért. Ezt nem szavazták meg, az eredeti előterjesztést viszont igen. 8 igen, 3 nem és egy tartózkodással.

5.) Együttműködés a Magyar Agrárkamarával. Az előterjesztés itt található.

Az előterjesztést vita nélkül elfogadták.

6.) Orosháza Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (X. 21.) önkormányzati rendelet módosítása. Az előterjesztés itt olvasható.

A városi szmsz-ről szóló napirendhez szintén hozzászólt Fetser János. A szocialista képviselő nehezményezte, hogy az oroscafe.hu oldalon, az egyik cikkben pontatlanul jelent meg a mostani képviselő-testületi ülés dátuma. Fetser azt is hozzátette, hogy szerinte az OrosCafé, illetve az Orosházi Élet szolgai módon működik.

Kérdések:

Ezután a kérdések következtek, ahol szintén a szocialisták voltak aktívak. Fetser János arra volt kíváncsi, hogy „az orosházi
városvezetés mikor fizeti vissza a diákélelmezésben „elsikkasztott” pénzt.

Dávid Zoltán polgármester válaszában elmondta, hogy nem kell visszafizetniük semmit, hiszen senki sem lopott el semmit.

Füvesi Sándor pedig újra a Kenyérünnep felől érdeklődött, azt kérdezte, hogy lesz-e „valódi kenyérünnep.”

A polgármester elmondta neki, hogy „külön Kenyérünnep nem szerepel az augusztus 20-i programban.”

A rendkívüli testületi ülés ezután véget ért.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.