- hirdetés -

Gyopárosfürdőn táborozott mintegy hatvan gyermek július elején, sokan közülük most először voltak strandon.

Nyári tábort szervezett az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata  az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása támogatásával július 5. és 7. között.

Nyolc településről érkeztek gyermekek Orosházára, a legfiatalabb öt, a legidősebb 17 éves volt.
– A táborban sok új élménnyel gazdagodtak, ismeretségek és új barátságok kötődtek. A három nap alatt voltak a gyopárosi kalandparkban, a fürdőben és a Máltai játszótéren. A gyerekek közösségfejlesztő foglalkozásokon is részt vettek, ahol az önkéntesek által hozott játékokkal kovácsolták össze a csapatot – számolt be Halustyik Éva, intézményvezető. Elmondta, hogy összesen 59 gyermek vett részt a programokon és voltak köztük olyanok, akik életükben először jártak strandon, vagy ültek a Dottó kisvonaton.

A programban a fagyizás is szerepet kapott (Fotó: Bakos Viktória)
A programban a fagyizás is szerepet kapott (Illusztráció: Bakos Viktória)

A táborlakókat egy közös fagyizás erejéig Dávid Zoltán polgármester és Bojtor István alpolgármester is meglátogatta Gyopárosfürdőn.
Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. hosszú évek óta támogatja a gyermekjóléti központot nyári programjainak megvalósításában. Benkő Ferenc vezérigazgató felajánlásával az idén is módot találtak arra, hogy a gyermekek ingyen fürdőzzenek, illetve kedvezményesen vegyék igénybe a Kalandpark szolgáltatásait.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.