Az önkéntesség a legnagyobb érték – polgárőr nap Mezőkovácsházán

Orosházi polgárőröket is elismertek a XVII. Békés megyei polgárőr napon, amelyet a mezőkovácsházi Borostyán fürdő melletti téren rendeztek július 15-én.

Az ünnepségen részt vett Simonka György, Dél-Békés országgyűlési képviselője, dr. Takács Árpád kormánymegbízott, dr. Túrós András, a Magyar Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Polyák Zsolt, Békés Megye rendőrfőkapitánya, Tóth Tibor, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, valamint Tolnai Péter, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke.

dr. Takács Árpád is elismerően szólt a polgárőrökről (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

dr. Takács Árpád is elismerően szólt a polgárőrökről (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

A megnyitón mindannyian elismerően beszéltek a polgárőrségről. Dr. Túrós András, a Magyar Polgárőr Szövetség elnöke beszédében elmondta, hogy közel kilencmillió szolgálati órán át őrizték a polgárőrök az ország biztonságát.

– Európában csodának tekintik a magyar polgárőrséget, mert más országban nincs rá példa, mert sikeres, szervezett, mozgósítható, egységes, és annak tagjai felelősségteljesen végzik munkájukat. Ennek van egy nagyon szép gyümölcse, mely nem más, mint hazánk közbiztonságának kiegyensúlyozottsága – hangsúlyozta a szövetség elnöke. 

Ezt erősítette meg dr. Polyák Zsolt rendőr dandártábornok is, aki a rendőrők és a polgárőrök közötti együttműködés fontosságáról is beszélt. A stratégiai partnerséget hosszú távra tervezik, amelynek köszönhetően kiváló eredményeket érhetnek el a jövőben.
A Katasztrófavédelem nevében Tóth Tibor tű. dandártábornok szólt a jelenlévőkhöz. Kiemelte, hogy a tűzoltóság és a katasztrófavédelem is mindig számíthat a polgárőrök segítségére és ezek az emberek mindezt önkéntesen végzik, az önkéntesség pedig a mai világban a legnagyobb érték.

Horváth Péter munkáját köszönte meg a város nevében Fejes Róbertné (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

Horváth Péter munkáját köszönte meg a város nevében Fejes Róbertné (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

A beszédek után elismeréseket adtak át a szervezetek és a városok vezetői, többek között az Orosházi Polgárőr Egyesület tagjai is a jutalmazottak névsorában voltak. Gulácsi Imre Rendőrségi Emlékplakettet, Kiss Béláné munkája elismeréséül emlékérmet vehetett át a Békés Megyei Polgárőr Szövetségtől. A várostól kapott elismerést Horváth Péter, amelyet Fejes Róbertné alpolgármester adott át. A hosszú ideje tartó közös együttműködés miatt pedig Sajben Mihály munkáját a Katasztrófavédelem ismerte el.
– Nagyon megtisztelő és meglepő, hogy gondoltak rám, egyáltalán nem számítottam rá. Jó érzés, hogy elismerik a munkánkat, amit az orosháziakért teszünk – fogalmazott Sajben Mihály.

Dél-Békés a világ egyik legnyugodtabb része

Így fogalmazott Simonka György országgyűlési képviselő, aki lapunknak elmondta, hogy a világ mára nagyon veszélyes hellyé vált, de Magyarország nem ilyen. A magyar kormány három csapás törvénnyel, a rendőrség megerősítésével és a polgárőrség bevonásával Európa legbiztonságosabb országává vált.
– Büszke vagyok arra, hogy tíz éve vagyok polgárőr, szívesen járőrözök a társaimmal. Azt látom, hogy a polgárőrségben is egyre több a fiatal, akik a honvédséggel, rendőrséggel és a határvadászokkal közösen biztos vagyok benne, hogy meg tudják védeni határainkat. Ez nyugodtságot adhat Dél-Békésben, és büszkék lehetünk arra, hogy a megye ezen része a világ egyik legnyugodtabb helye – mondta az országgyűlési képviselő, akit szintén elismertek tízéves polgárőri tevékenységéért.

A nap közös főzéssel, beszélgetéssel és kikapcsolódással folytatódott. A színpadon kulturális  programok kezdődtek, de volt véradás és határőröket is toboroztak. Emellett a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség Calendula Tervével is megismerkedhettek a kilátogatók.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás