Barangolás a múltban Ujfalussy Istvánnal, a Hét emberével

Messze innen, a Kárpátalján született, aktív éveit is ott töltötte, Orosházán 1997 óta él. Most mégis ezt a várost tartja otthonának, mert itt érzi jól magát. Mint mondja, sok barátja van és elfoglaltságnak sincs híján: amellett, hogy fest, nemrégiben jelent meg könyve Kárpátokból az Alföldre címmel.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Ujfalussy István – vagy Pista bácsi, ahogyan legtöbben szólítják – élő történelemkönyv. Órákig lehetne hallgatni történeteit, amelyek nem csak mesélnek, de sokszor tanítanak is.

Kárpátalján, a hajdani Ugocsa vármegyében lévő Királyházán született 1932-ben földműves édesanya és községi tisztviselő édesapa gyermekeként. Első diplomájával tanári végzettséget szerzett, de csupán 5 évig volt tanítói státuszban, ebből is kettőt a katonaságnál töltött.
– Aztán lettem ungvári járási tanácstitkár, aztán helyettes elnök, befejeztem közben levelező tagozaton az odesszai egyetemet orosz nyelven, hármas nélkül – idézi fel kis büszkeséggel pályája kezdetét. – Mikor oda készültem, leveleztem velük, hogy milyen felvételi vizsgákat kell letennem. Megírták, hogy aki nem tanult ukrán nyelvet, annak oroszból tollbamondást kell írni, így hát én arra tanultam. Megérkeztem Odesszába és ott közölték, hogy tollbamondás helyett fogalmazás a feladat. Mentem is a dékánhoz, hogy engem másról értesítettek, mire írnom kellett egy kérvényt – folytatja a történetet.

(Fotó: Rajki Judit)

A számítógép használatát is meg akarta tanulni (Fotó: Rajki Judit)

– Másnap kiderült, hogy igazam van, de a dékán azt mondta, mi lenne, ha mégis megpróbálnám a fogalmazást. A téma a következő volt: szent kötelesség híven szolgálni a hazát. Összeszedtem magam, megírtam és két nap múlva kiderült, hogy ötös lett, sőt a legjobb mind közül, felolvasták a vizsgáztató bizottságnak is – meséli, hogyan felvételizett földrajz szakra, az egyetemre.

Ezt követően 1969-ben a Kijevi Közgazdasági Főiskolán szerzett újabb oklevelet, majd megválasztották a beregszászi járási tanács Vb elnökévé, később az ungvári megyei tanács Vb tanügyi osztályának helyettes vezetője lett, mint a magyar iskolák tanfelügyelője. Végül a beregszászi 18. számú Ruhaipari Szakközépiskola igazgatójaként vonult nyugdíjba.

Magyar dalok és a szerencse

A magyarság sorsát, érdekeit mindig is szívén viselte. A szakközépiskolát úgy vette át, hogy oda csak ukránok jártak, pár évvel később a tanulólétszám fele már magyar volt.
– Egy alkalommal, amikor katona voltam, a hadosztályomon belüli művészeti vetélkedőn léptem fel magyar dalokkal. A zsűri ijedten hallgatta és a végén megkérdezték, miért magyarul énekeltem? Azt válaszoltam, hogy az alakulatunknál sok magyar származású katona van, az ő tiszteletükre, nekik szóltak a dalok. Ezután – nem kis meglepődésemre – a legmagasabb elismerésben részesültem – elevenít fel egy emlékezetes esetet.

A szerencse máskor is kísérte, hiszen nem egyszer fejtette ki negatív véleményét a szovjet rendszerről, baja azonban soha nem lett belőle. Ruszin felmenőkkel is rendelkezik, akik szintén nem álltak távol a politikától.
– Anyámnak a nagybátyja tanító ember volt, de a kárpátaljai agrárpártnak is az elnöke és csehszlovák parlamenti képviselő. Sokszor felszólalt, hogy a csehek nem teljesítették az ígéretüket se a ruszinok földjeivel, se a ruszin autonómiával kapcsolatban. 1925-ben sikertelen merényletet követtek el ellene, majd 1933-ban a lovászát felhasználva megmérgezték – mesél kevésbé szerencsés rokonáról.

A butaságról is szól Ujfalussy István könyve (Fotó: Rajki Judit)

Nemrégiben könyvbemutatója volt, Szilasi-Horváth Tibor beszélgetett vele (Fotó: Rajki Judit)

A tanítás, a politika és a közgazdaságtan mellett végigkísérte életét a festészet, tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott. Mindig is vonzotta szülőföldjének szépsége, ennek megfelelően a tájképfestészet a kedvenc témája. A beszélgetésre hozott is magával néhány alkotást – igaz csak fotón.

Nem egy közülük nagyon különleges technikával készült.

– Ezt nem csinálja tudtommal senki más, én találtam ki. 1955-ben, ahogy hazajöttem a katonaságtól, hoztam onnan olajfestéket (a tartalékos tisztképző században festőművészként és sportolóként szolgált), megtakarítottam magamnak, hogy legyen, hiszen addig csak akvarellel festettem. A szegénység pedig rászorított, hogy kitaláljak valamit, így azt csináltam, hogy a maradék festéket a palettán, nem mostam le, hanem szétkentem és utána színek szerint lekapartam. A kaparékot lehengereltem felragasztottam a vászonra, lefújtam lakkal és utána ecsettel festettem tovább. Így már eleve rengeteg féle szín adta azt a nagyon izgalmas alapot, amit utána használhattam. Ezt a technikát a mai napig alkalmazom – avat be a titokba.

Ujfalussy István munkái május 23-ig láthatók a Városházi Galériában (Fotó: Rajki Judit)

Mintegy 350 festményének nagy részét elajándékozta (Fotó: Rajki Judit)

Művészetét számos helyen ismerik és elismerik, hívták már Győrbe, Vásárosnaményba és persze Orosházán, amelyet második hazájának és otthonának érez, szintén több önálló és csoportos kiállítása volt. Amint ideköltöztek szeretett feleségével – akit 52 esztendőnyi házasság után veszített el néhány éve – szinte azonnal belépett az Orosházi Festők Csoportjába és azóta is aktív tagja.
– Nagyon jó nekem itt, kedves ismerősökre, szomszédokra, barátokra találtunk és én úgy gondolom, az ember ott van otthon, ahol jól érzi magát – fogalmaz nagy meggyőződéssel.

Az élteti, ha csinálhat valamit, ha hasznosnak érezheti magát, vallja, hogy apja által tanított elv vezérelte egész életében: jót tenni mindenkivel, hiszen a rosszat megteszik mások.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás