A Hét embere – dr. Kancsó János szülész-nőgyógyász adjunktus

A Semmelweis-nap alkalmából, július 3-án vette át adjunktusi kinevezését dr. Kancsó János. A Tótkomlóson élő, Orosházán és Mezőkovácsházán is rendelő szülész-nőgyógyász szakorvossal péntek éjszakai ügyelete után ültünk le beszélgetni.

Éjszakai ügyelete után, reggeli közben beszélgettem dr. Kancsó János frissen kinevezett szülész-nőgyógyász adjunktussal.
– Hogy telt az éjszaka a kórházban?
– Éjfélkor felkeltettek egy beteghez, egyébként eseménytelen volt.

– Mit csinál, amikor haza ér?
– Feleségemmel elmegyünk a tótkomlósi ószeres, Kati néni, kis boltjába. Két éjjeliszekrényt keresek a barátom házába, amit segítek neki berendezni.

– A lakberendezés a hobbija?
– Nem nevezném hobbinak, de érdekel. Sok minden érdekel. A lakberendezést is szívesen csinálom. Volt már olyan tótkomlósi barátom, akinek a parasztházát helyreállítottuk: a régi kerítéstől kezdve a padlózaton át a falakig, kívül-belül.

– Saját kezűleg dolgozott rajta?
– Azon éppen nem, de édesapám ezermester és engem is megtanított mindenre. Ha kell, a csiszolástól a hegesztésig bármit megcsinálok. Vagy összeállítok egy polcot. Nekem is van egy jól felszerelt műhelyem. Aztán ott van az irodalom, a versek – azt magam is írok néha…

dr. Kancsó János szülész-nőgyógyász a Semmelweis napon vette át adjunktusi kinevezését (Fotó: dr. Kancsó János)

dr. Kancsó János szülész-nőgyógyász a Semmelweis napon vette át adjunktusi kinevezését az Orosházi Kórházban (Fotó: dr. Kancsó János)

– Olvashattam már Öntől valami?
– Semmit. Tizenhat évesen kaptam egy tekercs papírt, amit befűztem az írógépbe és szépen legépeltem a verseimet. 3-4 méter lett. Akkor jól esett, hogy „nyomtatásban” látom, amit írtam. A születésnapomon kitettem a végére a pontot, egy fekete diploma-tartó hengerbe raktam és azóta várja a sorsát. Nem érzem úgy, hogy meg kéne jelentetnem a verseimet. Bár volt már „művem”, amit viszontláttam egy Facebook-posztban – mosolyog dr. Kancsó János. – Előszeretettel faragok ugyanis favicceket és pár éve egy bejegyzésben olvastam, hogy „Kevés vagy, mint camping sajtban a sátorvas.” Na, ezt én találtam ki, még arra is pontosan emlékszem, hogy mikor.

– Egy versét is elmondaná?
– Legfeljebb egy locsolóverset. Fiammal Húsvétkor el szoktunk indulni, hogy meglocsoljuk az ismerősöket. Egyik évben azt találtuk ki, hogy színesítjük a műsort: ő gitározott, én énekeltem és a különböző házaknál más-más stílusban adtuk elő a következőt: „Korán reggel útra keltem, nem is ittam, nem is ettem. Tarisznya húzza a vállam, félig lejártam a lábam, a Legszebbre most találtam…” – dúdolta a rigmust – tovább is volt, de már nem emlékszem. Hát, ezt énekeltem el jazz, soul, bossanova vagy blues stílusban, ő pedig a gitáron kísért.

– Ezek szerint a fia örökölte a művész-vénát?
– Igen, bár ő jogásznak tanul. Valószínűleg a Greenpeace-nél fog dolgozni és az esőerdőket védi, vagy valami hasonlót csinál majd. Ő inkább a közösségért tenni akarást örökölte tőlem: tíz évig voltam Tótkomlóson önkormányzati képviselő. A lányom viszont már diplomás kortárs táncművész.

A fiam, meg a lányom (Fotó: dr. Kancsó János)

A fia és a lánya (Fotó: dr. Kancsó János)

– Ön is jól táncol?
– Csak fejben. Inkább sportolok: futok, úszom, kerékpározom. De a zenét szeretem. Az AC-DC-től Sebestyén Mártáig bármit szívesen hallgatok, ami érték, minőség – és ne is várja, hogy ezt definiáljam, mert nem szeretném. Én a definíciók helyett a példákon keresztüli tanításban hiszek. Feleségem általános iskolai tanárnő: az osztályainak kicsit mindig pót-osztályfőnöke voltam. Eljönnek hozzánk, vagy együtt megyünk kirándulni, és olyankor mesélek nekik mindenféléről, ami eszembe jut – arisztotelészi módszer: közösen sétálni és beszélgetni arról, amit látunk, és ami ennek kapcsán fölmerül. Egyik alkalommal, mikor vonatoztunk haza, csak két külön vagonban kaptunk helyet, és azokat a gyerekeket, akik velem utaztak, arról faggattam, hogy milyen élményekre emlékeznek szívesen. Mindenki mondta a kenuzást, röplabdát, de az egyik ötödik vagy hatodik osztályos kislány azt mondta, hogy nekem a legnagyobb élmény az volt, hogy magát megismerhettem. Elszorult a torkom a meghatottságtól.

Tótkomlós környéki osztálykirándulás felesége tanítványaival (Fotó: dr. Kancsó János)

Tótkomlós környéki osztálykiránduláson felesége tanítványaival (Fotó: dr. Kancsó János)

– Van még kedves emléke a felesége tanítványairól?
– Rengeteg! De talán a legemlékezetesebb az, amikor szerepeltem A kis hercegben. Én voltam Saint-Exupèry és nagy csizmában, korabeli repülős ruhában el kellett mondanom a színpadon Tóth Árpád Lélektől lélekig című versét. Ijesztő volt azt a koncentrált figyelmet magamon érezni. És hosszú időbe telt, míg megtanultam a szöveget is, pedig csak öt oldal volt. De közben jó is volt, mert újra gyerek lehettem, amíg velük dolgoztam.

– Szép gyermekkora volt?
– Igen, bár jóval több szabály, tiltás volt az életemben, mint az én gyerekeimnek. Más volt a világ. Múltkor beszélgettem egy gyerekkori barátommal, aki angol-spanyol szinkrontolmács. Ő is azt mondta, hogy a legnehezebb nem a nyelvtanulás volt, hanem azoknak a korlátoknak a ledöntése, amivel itthon akarták tartani, mert féltették ettől az utazgatós élettől, ami őt vonzotta. Én a saját gyerekimnek megpróbáltam megadni a teljes szabadságot. Sokat tanulok is tőlük. Meg a barátaiktól, mert mindig beszélgetünk, ha ott vannak. Csak az zavar nagyon, hogy nem tudok angolul, így a külföldi ismerőseikkel nem tudok elbeszélgetni. Elkezdtem tanulni persze, de valahogy nem megy a fejembe.

– Akkor ez most a legnagyobb vágya? Hogy megtanuljon angolul?
– Nem. A legnagyobb vágyam egy ajándék év lenne. Amit az Milwaukee-ban dolgozó egyetemi professzor barátom négy évenként megkap: egy év, amikor tanulhat, fejlődhet, tovább képezheti magát – és persze kapja a fizetését. Én elsőként megtanulnék angolul, mert nagyon hiányzik, hogy más nyelven is tudjak olvasni.

– Mit csinálna még?
– Megpróbálnék tenni a tótkomlósi Száraz-ér megmentéséért. Aztán ott a helytörténeti fotó gyűjteményem. És szeretek kimozdulni a Kárpát-medencéből is. Szerintem el kell szakadnunk a megszokott környezetünktől, hogy nyitottá váljunk az újra. És ebben segít, ha idegen kultúrákat ismerünk meg. Nincs annál csodálatosabb, mint mikor az ember besétál egy francia székesegyházba! Nagyon szeretem a gótikát. Komlóstól pár kilométerre, Nagykopáncson is van egy kis, XII. századi gótikus templom. Véletlenül bukkantam rá, és épp egy barátomat vittem oda, mikor azt láttuk, hogy az udvarára átmenetileg néhány napja lepakoltak több tízezer régi könyvet, amit a szegedi teológia egy befalazott helyiségében találtak. Hiába voltak fólián, letakarva, nagyon megijedtünk, hogy mi lesz ezzel a sok értékes művel, ha kap egy kis esőt: azonnal elkezdenek dohosodni. Több se kellett, szereztünk két talicskát, megkerestük a templomkulcsot és órákon keresztül hordtuk be az udvarról a körülbelül 30.000 kötetnyi kupacot az épületbe. Épp hogy befejeztük, amikor elkezdett szemerkélni. Aztán kértünk valamelyik tanyáról néhány gyertyát és éjszakába nyúlóan böngésztük a sok kincset, amit megmentettünk… Olyan különlegességeket találtunk, mint például egy Einstein írásait tartalmazó korabeli kiadvány, amit a harmincas években egy kispap a saját jegyzeteivel látott el. Na, utána megengedték, hogy a duplumok közül válogassunk.

drKancsoJanos_A-kis-hercegben_20170708_foto_drKancsoJanos

A kis hercegben Saint-Exupèry-t játszotta és Tóth Árpádot szavalt (Fotó: dr. Kancsó János)

– Ezek szerint nagy könyvtára is van otthon.
– Van egy kb. 20 négyzetméteres „könyvtárszobám”, amiben faltól falig érnek a polcok. Régóta gyűjtöm a kortárs magyar költők első verseskötetét. Szeretek olvasni. És újraolvasni. Kierkegaard művei olyanok, mintha az íróval beszélgetnék. Kedves novellistám Csáth Géza, költőm pedig Villon. A Faludi-féle átköltéseket is szeretem. Nagy élményem volt, mikor eljöttek a feleségével és sikerült vele beszélgetnem. És persze egyetemista korom óta büszke vagyok Závada Pálra, aki földim, és amikor a Kulákprés című művét akarták újra kiadni, segíthettem neki az archívumomból összeszedni azokat a régi fotókat, amiknek az eredetijei a régi kiadónál elkeveredtek.

– Akkor helytörténeti értékmentő munkájában erre a legbüszkébb?
– Nem. A régi temetőkapu helyreállítására. Tulajdonképpen a fényképeket is ennek kapcsán kezdtem el fölkutatni, hogy azt az eredeti szépségében állíthassuk vissza. Aztán egyre több korabeli fotót mutattak, és mivel a mai technika már lehetővé teszi, hogy ezeket jó minőségben, digitalizálva megmentsük az utókornak, úgy éreztem, hogy ez is kötelességem.

A tótkomlósi evangélikus temető helyreállított kapuja (Fotó: dr. Kancsó János)

A tótkomlósi evangélikus temető helyreállított kapuja (Fotó: dr. Kancsó János)

– Ön rendkívül színes egyéniség. De mi az, ami a másik embert az Ön számára érdekessé teszi?
– Az, ha valakivel a csönd is tartalmas. Nem szeretem, ha a másik túl sokat foglalkozik saját magával, de csodálatos, mikor úgy érzem, hogy egy beszélgetés során megtaláltam azt a kulcsot, ami az ő személyiségének rejtett kincseskamrájához megnyitja az utat. Ez is egy kis felfedezés. És a felfedezés élménye mindig is vonzott. A munkában is, a magánéletben is.

– Élményekkel, eredményekkel teli élet bontakozott ki előttem. Ön elégedett a saját életével?
– Nem tudom, hogy az lehetek-e, mert még mindig úgy érzem, hogy csak keresem a célomat, hogy miért is vagyok ezen a világon. Talán ezért találok magamnak mindig új feladatokat – pedig nagyon vágyom arra az érzésre, amikor az ember megnyugszik, mert elvégezte a dolgát. De én ezt még nem érzem. Persze ez nem jelenti azt, hogy elégedetlen lennék. Csak folyton ott motoszkál bennem egyfajta hiányérzet, ami újabb célok kitűzésére sarkall. Valahogy most sem vagyok biztos abban, hogy ebből a beszélgetésből ki fog derülni: ki is vagyok én. Hiszen minden pillanat alakít, változtat rajtam.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás