Mosolyba öltözött a Máltai játszótér

Immáron ötödik alkalommal szervezte meg péntek délután az Egységes Szociális Központ és a Gyermek mosoly Orosháza Bölcsődéiért Alapítvány a Mosoly napot, melynek helyszíne ezúttal is a közkedvelt Máltai játszótér volt.

Mint az ezt megelőző mosoly napokon, ezúttal is színvonalas programmal készültek a szervezők. A televízió több tehetségkutatójából is ismert Tabatabai Nejad Flóra ének műsorával indult a délután. Az ifjú tehetség Tina Turnertől a Korálon át Szandiig igen változatos skálán csillogtatta hangját az összegyűlt szépszámú gyerek (és szülő) örömére. Kicsit később a Mandula színház mesejátékán, a Kétbalkezes királyfi-n szórakozhattunk, zárásként pedig a Nagyszénás SE Fantázia Aerobik csoport táncát figyelhettük.

Mosolyból sosem elég (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

Mosolyból sosem elég (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

A hagyományokhoz híven, mindeközben folyamatosan zajlott a 7 feladatból álló játékos vetélkedő, a kézműves foglalkozás, melyben ezúttal papírból alkothattak a gyerekek, majd mindannyian megsüthették a saját kürtős kalácsukat, mellé pedig – tekintettel a melegre – szépen fogytak a szörpök is. Nem sokat pihenhettek a délután folyamán az arcfestést és a csillámtetkót készítő felnőttek sem. A végén a gondos szervezők süteménnyel kínálták a gyerekeket, amelyről ezúttal nem kellett lemondaniuk az ételallergiával küzdőknek sem.

A cél, mármint a gyermek mosoly, maximálisan megvalósult. Ezen a délutánon bármerre is néztünk a Máltain, mindenütt láthattuk.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás