- hirdetés -

A kábeltelevíziózás és a hírközlés aktuális kérdései, problémái, valamint a jövőt érintő elképzelések. Ezek voltak a fő témái annak a szakmai napnak, amelyet az Oros-Com Kft.-vel közösen tartott július 5-én Gyopárosfürdőn a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség.

A kábeltelevíziós szakma immár ötödik éve gyűlik össze minden nyáron Gyopároson, hogy a jelen és a jövő kihívásairól tanácskozzanak. Mint azt Szántó Józseftől, az MKHSZ alelnökétől megtudtuk, ezúttal hatvanan érkeztek az ország minden részéből: különböző kisszolgáltató cégek, gyártók és forgalmazók, valamint a hírközlési hatóság munkatársai.
– Az előadások, illetve kötetlen beszélgetések során olyan témák kerültek napirendre, mint például az internet áfacsökkentése, az építési jogszabályok változása, de még mindig van visszhangja a két nagy kereskedelmi csatorna fizetőssé válásának – tájékoztatott.

Mintegy hatvan szolgáltató és szakember gyűlt össze a találkozón (Fotó: Oros-Com)
Mintegy hatvan szolgáltató és szakember gyűlt össze a találkozón (Fotó: Oros-Com)

Az MKHSZ a két Magyarországon működő kábelszövetség közül a kisebbik, mintegy 130 tagot tömörít, elsősorban a kisebb szolgáltatókat. A szakmai napok hagyománya több mint egy évtizedes, de öt évvel ezelőttig minden alkalommal Budapesten tartották őket.
– Mi meg akartuk mutatni azt, hogy vidéken is van élet. Orosháza környékén több olyan szolgáltató is tevékenykedik, akikkel hosszú ideje remekül együttműködünk, kvázi egy klasztert alkotunk, közösen próbáljuk érvényesíteni az érdekeinket – fogalmazott Szántó József.

Hozzátette, az összefogás nélkül minden bizonnyal nem egy közülük már lehúzhatta volna a rolót, sem műszakilag, sem pénzügyileg nem tudta volna tartani a lépést a multinacionális versenytársakkal.

– Annak köszönhetően, hogy össze vagyunk kötve optikai kábelen, nagyon sok dolgot közösen csinálunk, tanulunk egymástól, bizonyos műszaki eszközöket megosztunk egymással, közösen szerzünk be, mindennek eredményeképpen is vagyunk életképesek. A jó példára szerettük volna felhívni a figyelmet az első szakmai nappal és azóta is ez az egyik fő célunk – emelte ki az alelnök.

A jövőről szólva elmondta, az optikai kábelek térnyerése már most jól látszik, Orosházán Újosztás, Gyökeres és Bónum területén lesznek ilyen irányú fejlesztések az idei évben.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.