- hirdetés -

A Németh családban már a harmadik generáció forgatja a teniszütőt. E heti választottunk, Németh István testnevelő tanár – a középső generáció képviselője – 1972.08.15-én született Orosházán. Szülei mindketten pedagógusok, testnevelő tanárok. A pálya és a sport iránti elkötelezettség innen eredeztethető.

Az akkori 2.sz. iskolába járt testnevelés tagozatra, majd a mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium következett. Innen nyert felvételt a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára, melyet testnevelés, sportszervezés szakon végzett el. Ekkor még az atlétika volt az első számú sport az életében. Magasugrás, hármasugrás, száz méter. A 4 x 100-as váltóval háromszoros főiskolás magyar bajnok.

Első munkahelye az akkori „612” volt, a beszélgetésünk valódi apropóját adó tenisszel már testnevelő tanárként, itt kötött mélyebb barátságot. Az alapokat Varga Zoltántól, az edzői szakma első mesterfogásait pedig Papp Sándor, csongrádi edzőtől tanulta.

Senior teniszversenyeken is pályára lép, legutóbb Gyulán nem talált legyőzőre (Fotó: Rosta Tibor)
Senior teniszversenyeken is pályára lép, legutóbb Gyulán nem talált legyőzőre (Fotó: Rosta Tibor)

Innen egyenes út vezetett az edzői képzések felé. Előbb nemzetközi, majd a Testnevelési Egyetemen magyar teniszedzői képesítést szerzett. Teniszezik a város NB III-as csapatában és most már – túl a negyvenen – senior versenyeken is pályára lép. Legutóbb Gyulán nem talált legyőzőre. E mellett tanít, edzéseket tart reggel, este. Orosházán sokan köszönhetik neki, hogy megismerkedhettek a „fehér sporttal”.

Első helyen a sport

– Amióta az eszemet tudom, a sport a mindenem. Már gyerekként is mindig az első helyen volt, „orrhosszal” még a tanulást is megelőzte. Felnőttként sem változott semmi, a család mögött-mellett is ott van. A feleségem is így ismert meg és fogadott el. Szerencsés vagyok, hogy a hobbim lehet a munkám-vallja lelkesen.

Szeretettel és büszkén beszél családjáról is. Két fiának továbbadta a tenisz, a sport szeretetét, így a hobbi teniszező nagyapa és a tenisz versenyző és edző apa után ők a harmadik tenisz-generáció a családban.

Gyermekei is sportolnak (Fotó: Rosta Tibor )
Gyermekei is sportolnak (Fotó: Rosta Tibor )

– Isti, a nagyobbik fiam idén érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban, ősszel kezdi egyetemi tanulmányait. A hobbi-tenisz mellett aktívan sportolt az OFKSE ifi csapatában. Az ő számára inkább a csapatsportok testhezállóak. A kisebbiknél – Bencénél- úszással kezdődött  a sportolás. Most már ötödik éve teniszezik nálam és 13 évesen már benne van a megyei felnőtt csapatban – sorolja büszkén István.

Amíg járni tudok…

A mindennapos edzések mellett el-el látogat senior versenyekre, melyeken nem is annyira az eredmény a győzelem a lényeg, hanem, hogy a jelenlevők szinte mind barátok, és jólesik egy kicsit beszélgetni, ugratni néha a másikat és kellemes, családias hangulatban eltölteni az adott napot. 45 évesen is teli van energiával. Még alig ért véget a tanév, de már azt tervezgeti, hogy a hatodikosok testnevelés óráinak tananyagába, ősztől becsempészi a teniszt.

Az utolsó kérdésre, hogy meddig fog még teniszezni, egy mosoly kíséretében rövid, tömör választ kaptunk: – Azt hiszem, amíg járni tudok…

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.