- hirdetés -

Jó idő, finom pörkölt és vattacukor illat lengte be Szentetornyát szombaton. A III. Szent László-napi búcsút és falunapot tartották, ahol a reformáció 500 éves évfordulójára egy emléktáblát is avattak.

A hagyományoknak megfelelően reggel zenés ébresztővel vonultak át a lovasfogatok Szentetornyán, ezzel vette kezdetét a mozgalmas program. Az ökomenikus megnyitó kezdetére már rotyogott a pörkölt, hiszen idén is megtartották a főzőversenyét, emellett a sütemények és a házipálinkák is versenyeztek. A szokásoknak megfelelően a kultúra is helyet kapott a rendezvényen Szőke Zsuzsa festőművész is bemutatkozott, műveit megtekinthették az érdeklődők.

Mindenki megtalálhatta a kedvére való programot (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit
Mindenki megtalálhatta a kedvére való programot (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

A cél ezúttal is az volt, hogy a közösséget összekovácsolják és az összetartozást jobban megéljék. A hatalmas pénteki vihar miatt kevesebben látogattak ki a rendezvényre az elmúlt évekhez képest.
– Természetesen most sok embernek az az első, hogy helyreállítsa saját házát, ebben segít nekik a hivatásos szervek mellett az önkormányzat is. A tervezett programjainkat meg tudtuk tartani, így is sikeres rendezvényt tudunk tartani – mondta Antal László, önkormányzati képviselő, a falunapot főszervezője.

Emléktáblát avattak

A reformáció 500. évfordulójára egy emléktáblával tisztelegtek a szentetornyaiak, amelyet a régi lelkészlakon helyeztek el. Antal Lászlótól megtudtuk, hogy jelenleg egyházközségi épületként használják az ottlakók és rengeteg programot szerveznek ott. Az egyházmegye a vállalkozók és az emberek segítségével felújították az épületet, ezért gondolták úgy, hogy méltó lehet egy ilyen tábla elhelyezésére.

A korábbi lelkészek neveit felsoroló táblát Dávid Zoltán polgármester és Lázár Zsolt a Nyugat-Békési Evangélikus Egyházmegye esperese leplezte le, majd áldotta meg. Lázár Zsolt elmesélte, hogy sok szép emlék fűzi a régi lelkészlakhoz, 20 évvel ezelőtt részt vett a felújításában.
– A mostani emléktábla megmutatja milyen elődeink voltak. Mindegyik névnek olyan súlya és története van, amiben látjuk azt, hogy a szentetornyai parókiának is nagyon fontos szerepe van a magyar evangélikus egyház életében – fogalmazott az esperes.

A megnyitó után már tényleg a szórakozásé volt a főszerep. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatták a kedvükre való programot, vetélkedők, zenei műsorok és koncertek tarkították a programot, de retró motorokat is csodálhattak a kilátogatók. Délben pedig mindenkit vendégül láttak egy finom ebédre.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.