Kiállítás, vetélkedő, koncert a Múzeumok Éjszakáján

Mint már jó néhány éve, Szent Iván éjjelén, idén is sokak számára nyújtott nívós szórakozást a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat. A sokszínű programban mindenki megtalálhatta a kedvére valót.

Az Orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum az elsők között csatlakozott az országos kezdeményezéshez, mely szerint Szent Iván éjjelén tartsanak nyitva a múzeumok, lehessen olyan dolgokat is megnézni, melyeket az év többi napján nem, illetve az intézmények tematikus kiállításokkal, programokkal szórakoztassák a közönséget.

A gyerekeknek számos programmal készültek a szervezők (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

A gyerekeknek számos programmal készültek a szervezők (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

A szombati rendezvénysorozaton a múzeum, a földszinten berendezett, bélyeges téglákból álló időszaki kiállítással várta a látogatókat. Nem volt külön megnyitó, az ilyenkor szokásos protokoll helyett, mint ezen a napon sok helyen, a kiállítás egyszerűen csak nyitva volt. A szép számú látogatót Benkő  József – akinek a gyűjteménye adja a kiállítás gerincét – kalauzolta. A római kori, Aquvincumból származó téglától, a közelmúltban készített bélyeges téglákig sok, főként Orosházán készített építőelem látható. A múzeum udvarán kora estétől zajlott a nagyüzem. A játszóházban a gyerekek kézműveskedtek, szabtak-varrtak, míg a másik sarokban zajlott a regisztráció a családi akadályversenyre.

Este hétkor indult a 18 csapat, hogy a városszerte felállított hat állomáson leküzdje az elméleti és/vagy ügyességi feladatokat. Volt a feladatok közt sallangfonás (sallang – a lószerszámok fonott, csüngős dísze), kaptafa válogatás, rikkancshír kiegészítés és még néhány kemény próba.

Egyházi áldás a makett templomra

Elkészült a múzeum udvarán az orosházi és környékbeli gyerekek által készített téglákból épült, Árpád kori templom makett. Szombat este három történelmi egyház, a katolikus, a református és az evangélikus egyház helyi lelkésze érkezett, hogy megszentelje a közösség erejét szimbolizáló mini templomot. A bensőséges kis ünnepségen kiemelték, hogy a mini templommal együtt a múzeum közösség formáló, közösség építő törekvéseire is adták az egyház áldását.

Később sorra érkeztek vissza a vetélkedő csapatok és az eredményhirdetésen ki-ki átvehette a kiérdemelt nyeremények valamelyikét.

Tóth Gabi koncertjére rengetegen voltak kíváncsiak (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

Tóth Gabi koncertjére rengetegen voltak kíváncsiak (klikk a képre) Fotó: Rajki Judit

Ebben az évben változtattak a Múzeumok Éjszakája eddig megszokott rendjén és ezúttal nem a múzeumnál, hanem a Főtéren került sor a sokak által várt nagy koncertre, melynek szervezője a PMK, főszereplője pedig Tóth Gabi és zenekara volt. A zsúfolásig telt főtér közönsége remekül szórakozott, a tavaly a Forbes magazin által, az Év legértékesebb énekesnőjének választott sztár koncertjén. Énekes és közönsége nagyon egymásra találtak. A koncert után Tóth Gabi elmondta, nagyszerűen érezte magát nálunk és az idei turné eddigi legjobb koncertje volt az orosházi, melynek végén ő maga ajánlotta a nagyérdeműnek, hogy térjenek vissza a múzeumhoz a Szent Iván éji tűzugrásra.

A tűzugrás is hagyományos programja minden évben a Múzeumok Éjszakájának. Sokan fogadtak szót Tóth Gabinak és este 11-re megtelt a múzeum előtti füves terület. A tűzugrást stílszerűen a múzeumigazgató Rózsa Zoltán kezdte. Tőle kedvet kaptak kisebbek, nagyobbak, fiúk, lányok, de ezen az éjszakán sem mutatta meg a tűz, ki is a boszorkány valójában. Ennek ellenére kár lett volna ezt a hangulatos záróakkordot – és az egész estét – kihagyni.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás