- hirdetés -

Péter-Pál napi ünnepséget tartottak június 23-án a Földművelők Emlékművénél. A beszédek után a díszvendégek és a gazdák közös határszemlére indultak.

Június 23-án, pénteken délelőtt 10 órakor kezdődött a Péter-Pál napi ünnepség a Földművelők Emlékművénél Orosházán. Az Orosházi Fúvószenekar kíséretével az egybegyűltek elénekelték a Himnuszt. Ezt követően dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárkamara Békés megyei elnöke, a MAGOSZ alelnöke; majd Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. A fölszólalók megemlékeztek a földművesek évszázadokon át tartó hányattatásairól, helytállásáról, és a városalapító ősök áldozatos munkájáról, akik harmadjára népesítették be és virágoztatták föl Orosházát.

Az ünnep koszorúzással folytatódott. Az emlékművön, Zalai Mihály után, elhelyezte a tiszteletadás jelképét Dávid Zoltán polgármester és Bojtor István alpolgármester; Lustyikné dr. Papp Anikó, az Orosházi Járási Hivatal vezetője és dr. Sóvári Tibor, a Békés Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály főosztályvezető-helyettese és dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárkamara Békés megyei elnöke, a MAGOSZ alelnöke. A határon túli gazdaszervezetek nevében Sóti Ferenc, a Zentai Gazdakör elnöke; a térségi gazdakörök nevében Viczián János, a Gerendási és Uhlár János, a Nagyszénási Gazdakör vezetője, az Orosházi Gazdakör nevében Horváth József elnök és Benkő Lajos alelnök koszorúzott.

A koszorúzás után határszemlére indultak a gazdák. (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
A koszorúzás után határszemlére indultak a gazdák (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

Az emlékünnep határszemlével folytatódott. Quintz Zsolt, a B-Árendás Kft. mezőgazdasági szakmérnöke az OrosCafénak elmondta, hogy az idei évben nem csak az aszály kínozza a növényeket, de a hirtelen jött tavaszi hideg is meggyötörte a búzát, kukoricát, ráadásul a drótféreg is rengeteg kárt okozott. Bár az a tapasztalat, hogy ha kevesebb a termés, annak a minősége jobb, a tavalyinál is alacsonyabb felvásárlási árak miatt mínuszos évre számítanak. Sajnos, az eddig betakarított őszi árpa is igen nagy szórást mutat: 25-65 mázsát adott hektáronként, de az is jobbára takarmányminőség. A borsó java kisült a nagy melegben: 25-50 mázsa körül lehet számítani vele – az 50 mázsa hozná ki null-szaldósra az évet. A korai hideg és a mostani hőség miatt a búzára sem jók a kilátások: gyenge, hektáronkénti 50 mázsa lesz náluk az átlagtermés. A kukorica „furulyázik”, azaz a csapadékhiány következtében a levele összepödrődött, a napraforgónál meg félő, hogy a közepe nem köt meg, ha nem kap esőt. Qiuntz Zsolt szerint Battonya környékén voltak idén szerencsésebbek a gazdák, mert ott nem csak a városba, hanem a földekre is jutott csapadék.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.