- hirdetés -

A mozgás és a gyerekek töltik ki a fiatal lány mindennapjait. Bár még csak 23 éves, de már saját aerobik egyesületét vezeti, amellyel kitartó munkával és a tanítványaival közösen elért eredményeivel két év alatt országosan is elismerést vívott ki magának. Csiki Rebeka kapta a stafétát.

Staféta című sorozatunkban, olyan orosháziakat mutatunk be, akik érdekes foglalkozást választottak, kimagasló eredményeket értek el. Az interjúalany minden esetben átadja valakinek a stafétát. Ezúttal dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház igazgatója lánya aerobik-edzőjének, Csiki Rebekának adta át.

Rebeka általános iskolai tanulmányait a Vörösmarty iskolában kezdte, majd a középiskolát már a Táncsics gimnázium matematika-fizika szakán végezte el. 2012-ben Szegedre felvételizett az óvónőképzőre, ezzel párhuzamosan végezte el az aerobik-edzői tanfolyamot. A fiatal lány azonban ezzel sem elégedett meg, hiszen jelenleg a szegedi egyetem testnevelő-edző szakos hallgatója.
– Mindig keresem a kihívásokat, a folyamatos megújulás híve vagyok. Szüleim mindig a tanulásra sarkalltak, hogy később is legyen mibe kapaszkodnom – emelte ki.

A sport mindig is az élete része volt

Háromévesen Zsigáné Mezei Beátánál ismerkedett meg az aerobikkal, amelyet azóta is szenvedélyesen űz, ahogyan ő fogalmazott, szerelmes lett a sportágba. Egészen fiatalon, 19 évesen vágott bele az edzői szakmába, sőt mára saját RebiFitness névre hallgató egyesületét is vezeti. A pedagógusi véna csak tovább terelte ezen irányba.
– Nem gondoltam volna, hogy idáig növi ki magát ez a dolog. Mára közel 80 gyermek és közel 40 felnőtt jár hozzám. A legfiatalabb két éves, a legidősebb pedig hetven – mesélte büszkén.

Beszélgetésünk alatt számos témát érintettünk, de mindig oda lyukadtunk ki, hogy mennyire szeret gyermekekkel foglalkozni. Szavaiból és szemeiből is sugárzott az elhivatottság, és a rajongás szakmája és a lurkók iránt.
– Amikor rossz napom van, a két-háromévesektől rengeteg szeretet kapok, azonnal feltöltődöm általuk. Ilyenkor még többet adnak a munkába, hogy nekem örömet okozzanak. Ők még kezelhetőek, kialakítottam a szabályokat, amit a legkisebbek is betartanak. Úgy gondolom ebben az a kulcs, hogy szeretnek és tisztelnek – hangsúlyozta Rebeka aki igyekszik a nap 24 órájában példát mutatni tanítványainak.

A növendékekkel.
A növendékekkel.

A sport világából talált rá a szerelem is, az OFKSE csapatkapitányával, Németh Lászlóval alkotnak egy párt. A mindennapokban sikerül kikapcsolniuk, de nem tudják levetkőzni sportolói mivoltjukat, hiszen nem szeretnek otthon ülni. Szívesen kirándulnak, moziba és színházba járnak. Rebeka elmondta a leginkább ez kapcsolja ki.

Természetesen a jövőjét illetően is megosztotta várakozásait. Az energikus lány fejében rengeteg terv és ötlet van, amelyeket folyamatosan igyekszik megvalósítani.
– A nyáron szeretnék több tábort is szervezni a gyerekeknek, ahová szakedzőket is meghívok, akiktől tanulhatok. Nagy álmom, hogy egyszer egy Magyar Kupát itt Orosházán rendezzek meg. Szüleimmel és Lacival közösen – bár kézilabda karrierje kiszámíthatatlan – több ötlet megvalósításán is dolgozunk, de erről többet még nem szeretnék elárulni. Úgy gondolom, ha valamit szerelemből csinálunk biztosan sikerülni fog, mindenkinek ezt ajánlom, hogy higgyünk az álmainkban és valósítsuk meg azokat – zárta.

A fiatal aerobik-edző sokat gondolkozott azon, hogy kinek is adja át a stafétát. Végül úgy döntött, hogy édesapját, Csiki Csabát választja, aki hosszú évek óta vezeti saját patikáját Orosházán.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.