Már nincs madzag a napokban bajba került rákóczitelepi gólya lábán, így el tudja látni a fiókáit, ráadásul a párja is előkerült. 
- hirdetés -

Rendeződött a híressé vált rákóczitelepi gólya sorsa – tudta meg az OrosCafé a gólyafészekhez közeli házban lakó Papp Lászlónétól kedden. Rózsika néni elmondta, hogy a madár lábán hétfőn este már nem volt madzag, és a párja is visszatért a fészekhez, így már ketten látják el a négy fiókát.

Rendeződött a rákóczitelepi gólyacsalád sorsa (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Rendeződött a rákóczitelepi gólyacsalád sorsa (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Az asszony szerint már 42 éve van fészek a háza előtti villanyoszlopon. Onnan emlékszik rá ilyen pontosan, hogy a fia akkor, az első gólyák érkezésekor született.

– A most ott élő pár március végén jött, és néhány nap alatt rendbe rakták a fészket. A fiókáknak 2-3 óránként hozzák a zsákmányt, amit a fészektől távolabb szereznek be. A gólyapár szelíd, a közeli utcákon sétálgat sőt, olyan is előfordul, hogy a közeli udvarokba is bemerészkednek – mondta Rózsika néni. Ahogy korábban megírtuk, az egyik rákóczitelepi gólya azért került bajba, mert valahogy a lábára tekeredett egy darab bálamadzag. A tűzoltók is próbáltak segíteni rajta, de nem jártak sikerrel, elszállt előlük.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.