- hirdetés -

Orosháza testvérvárosából, a vajdasági Szenttamásról érkezik a május 13-án sorra kerülő anyák napi ünnepségre a Bard néptánccsoport. Az Árpád-kerti programon őket is láthatjuk

A Szteván Vladiszláv Katyanszki Bárd Kultúregyesület 1974-ben alakult, és még ebben az évben megalakult az egyesület szerb és vajdasági hagyományos néptáncot bemutató csoportja. A táncosok több korcsoportba tömörültek, mellettük idővel drámacsoport, népzenei együttes, férfi és női kórus is alakult. Jelen pillanatban a néptáncosok négy korcsoportban dolgoznak, mégpedig a gyermekek, fiatalok, haladók és a felnőtt tánccsoport. A néptáncosok jelenleg mintegy 150-en vannak, a kórusok pedig 20-20 tagot számlálnak. A zenekarjuk jelenleg öttagú.

Az Anyám ablakára – rendhagyó anyák napja szombati rendezvény részletes programja itt található.

Az elmúlt négy évtized alatt a kultúregyesület táncosai bejárták egész Európát, többször is felléptek Németországban, Magyarországon, Görögországban, Romániában, Lengyelországban, tavaly és tavalyelőtt  pedig többnapos bulgáriai turnén vettek részt. Igen gazdag repertoárjuk főleg eredeti szerb néptáncokból áll, ugyanakkor az egykori Jugoszláv tagállamok (nép)táncait is szívesen bemutatják. Minden egyes koreográfiához eredeti népviselet párosul, ami egyúttal azt jelenti, hogy a csoportoknak igen gazdag népviseletük és kelléktáruk is van.

Szombaton őket is láthatjuk az Árpád-kertben (Fotó: Paracki László)
Szombaton őket is láthatjuk az Árpád-kertben (Fotó: Paracki László)

Zoranka Paroski, az egyesület elnöke elmondta, a jelenlegi népviselet minden egyes darabja, amely a 19. század végén és a 20. század elején Közép- illetve Dél –Szerbiában volt népszerű kizárólag szövőszéken, kézzel készült, és talán éppen ezért is tartják fontosnak. Tekintettel, hogy már harmadik alkalommal lépnek fel Orosházán, két, egészen különös koreográfiával készülnek: a közönség egy Közép-Szerbiai, pontosabban Belgrád környéki néptánc egyveleget és egy koszovói, Morava-menti néptánc egyveleget láthat majd – tudtuk meg Paracki Lászlótól.

 

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.