- hirdetés -

Jó időben és jó hangulatban telt a szerda délelőtt a Platán Idősek Otthona lakóinak, akik május 3-án délelőtt tettek körutat a Dottoval Orosházán és Gyopárosfürdőn. Többen közülük első alkalommal látták a főteret.

A kirándulást Antal László önkormányzati képviselő szervezte a körzetébe tartozó Egységes Szociális Központ Platán Idősek Otthona lakói számára, ezzel is színesebbé téve életüket. A képviselő elmondta, hogy az intézményben már korábban felvetették a kirándulás ötletét, hiszen az otthon idősei közül sokan nem is látták még főterünket.

– Ezek az emberek úgy gondolom, hogy az életüket ledolgozták és ugyanúgy megérdemlik, hogy egy kicsit kikapcsolódhassanak – hangsúlyozta Antal László.

Az otthon lakói mosolyogva fedezték fel a napsütésben a főtér apró részleteit, ahogy az videónkból is kiderül.

A rövid séta után ismét felszálltak a Dottóra, az úticél ezúttal Gyopáros volt. Délre már véget is ért kalandjuk, de élményekkel telve, boldogan térhettek pihenőre a kiránduláson résztvevők.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.