- hirdetés -

Sajtótájékoztatón jelentette be a Békés Megyei Közgyűlés, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében 18,3 milliárd forint értékű Békés megyei projektről hozott támogató döntést az Irányító Hatóság. Orosháza öt pályázata is zöld utat kapott, a település 879 millió forint forrást használhat fel a gazdaságélénkítő program keretein belül.

Május 2-án jelentette be a Békés Megyei Közgyűlés, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében az Irányító Hatóság 179 projekt esetében hozta meg támogatói döntését. A felhívások a legtöbb esetben 100%-os támogatási intenzitással bírnak. Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, régóta várnak erre a pillanatra, a megvalósuló pályázatok öt éves munka gyümölcsét jelentik.

Elkezdődött a megvalósítás

Az elsőkörös felhívásra Orosháza több, 100%-ban támogatott pályázatot is benyújtott, melyek közül most öt kapott támogató döntést az Irányító Hatóságtól, így 879 millió forint európai uniós támogatás érkezik a településre.

– Fő célunk, hogy a lehetőségeinket minél szélesebb körben és hatékonyan használjuk ki. A nyertes projektjeink hírét örömmel fogadtuk, hiszen a gyermekeket és az időseket ellátó intézmények szolgáltatásai tovább fejlődnek. A munka neheze most következik, az előkészítési éveket ezennel hivatalosan is felváltotta a megvalósulás időszaka – fejtette ki Dávid Zoltán polgármester.

A Könd utcai óvoda energetikai korszerűsítése is megvalósulhat (Fotó: Rajki Judit)
A Könd utcai óvoda energetikai korszerűsítése is megvalósulhat (Fotó: Rajki Judit)

A zöld város program keretein belül 400 millió forint érkezik egy szabadidőközpont felépítésére Orosháza-Gyopárosfürdőn, mely közösségi funkciókat lát majd el, és egy mozi is helyet kap az épületen belül. Megvalósul a környező 15.000m2 zöldfelület rehabilitációja is. A Lehel utcai és Könd utcai óvodák energetikai korszerűsítésére 250 millió forintot nyert a város, utóbbi intézményben egy új bölcsődei csoportszoba is helyet kap 24 férőhellyel. A Kiss Ernő utcai háziorvosi rendelő teljes körű felújítására és eszközbeszerzésére 39,7 millió forint áll rendelkezésre, az Egységes Szociális Központ által üzemeltetett négy nyugdíjasklub – Reménység Klub, Őszirózsa Klub, Öreg Tölgy Klub és Gyöngyvirág Klub – energetikai felújítására 119,7 millió forint, míg a társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programra 70 millió forint érkezik.

Elekes Lajos alpolgármester szerint a pályázati sikereket nem érte volna el a település a dél-békési összefogás nélkül.

– Komoly szakmai munka van pályázataink sikere mögött, a továbbiakban pedig kiváló lehetőség városunknak az Orosházi Járás 4 milliárdos lehatárolása, melynek létrejötte egyszerre bizonyította be a város érdekérvényesítő képességét és a Simonka György országgyűlési képviselő vezetésével létrejött dél-békési összefogás erejét – hangsúlyozta Elekes Lajos.

A Magyar Államkincstárt mielőbb felveszi a kapcsolatot a nyertes kedvezményezettekkel a támogatói szerződések megkötése érdekében. A közös cél, hogy az első körös felhívás nyerteseinek májusban aláírt szerződése legyen, és mielőbb indulhasson a pályázatok megvalósítása.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.