- hirdetés -

A Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának tudományos konferenciáját tartják április 28-29-én az Alföld Gyöngye Hotel és Konferenciaközpontban.

A Decentrum házigazdája, dr. Varga Sándor, az Orosházi Kórház gyermekosztályának vezetője a rendezvény előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, Orosháza immár ötödik alkalommal ad otthont a konferenciának, a Decentrumnak a sorban ez az ötvenedik találkozója. – Örömömre szolgál, hogy a környező országok magyar gyermekgyógyászai is részt vesznek e rangos konferencián, ez alkalommal a díszvendég dr. Ritli László, a nagyváradi gyermekklinika igazgatója, korábban román egészségügyi miniszter, aki előadásában átfogó képet nyújt majd a román egészségügyi helyzetről – emelte ki dr. Varga Sándor.

A sajtótájékoztatón jelen volt Simonka György, a térség országgyűlési képviselője is, aki elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy a konferenciának ismét Orosháza ad otthont.

Számos előadás hangzott el a konferencia két napján (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Számos előadás a konferencia két napján (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

– Mindenki egyetért azzal, hogy nincs annál fontosabb, ha a gyermekek gyógyítását meg tudjuk oldani, hiszen ez biztonságot, nyugalmat biztosít az egész család számára. Ma Európában, a legjobb arányban Magyarországon születnek gyermekek, ez nagy büszkeségre ad okot. A kormány 2010 óta mindent megtesz azért, hogy a családok olyan helyzetbe kerüljenek, hogy érezzék a megbecsülést, hogy ne azt mondják, hogy nem érdemes gyermeket vállalniuk, hanem tudják, hogy a kormányra számíthatnak. A családi adókedvezmények abba az irányba terelik az embereket, hogy egyre több fiatal és középkorú gondolja úgy, hogy vállaljanak gyermeket – emelte ki Simonka György, hozzátette, lehetőségeikhez mérten a jövőben is támogatják az ilyen jellegű konferenciákat, valamint a gyermekosztályt.

Dr. Varga Sándor az elhangzottakkal kapcsolatban hozzátette, Simonka György minden évben eszközökkel, egyéb felszerelésekkel játékokkal támogatja az Orosházi Kórház gyermekosztályát, amiért köszönettel tartoznak neki.

A kapcsolatok erősítéséért is

Dr. Ritli László, a rendezvény előtt stábunknak elmondta, először jár Orosházán, tudomása szerint több kollégája is dolgozik ezen a vidéken Erdélyből, sőt Nagyváradról is. A magyar gyermekgyógyászokkal, különösen a gyermekonkológia területén régóta fennálló, közel 20 éves a kapcsolatuk. – Nagyon fontosnak tartom ezeket a konferenciákat, egyrészt szakmai szempontból, hisz mindig van mit tanulnunk egymástól. Úgy vélem, nagyon komoly gyermekgyógyászati hálózat van Magyarországon, hatékony a prevenció, példaértékű a magyar kollégák szakmai hozzáállása. Másrészt e konferenciának köszönhetően tovább erősödnek az emberi kapcsolatok is – emelte ki dr. Ritli László.

A rangos konferencián számos tudományos előadás hangzik el a gyermekgyógyászat különböző területeit érintve.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.