- hirdetés -

Az akkor még Harruckern (most már újra Kossuth) középiskolából indult, megjárt több világversenyt, begyűjtött pár trófeát és kikötött Hajas László szalonjában Budapesten. Az általa megtett útról, kitartásról, a célok fontosságáról beszélt elsősorban fiatalokból álló hallgatóságának a Diáktanya által szervezett Sikerklubban április 28-án.

Kovács-Rohoska Ádám több szempontból is Orosházáról indult. Itt született, ide járt iskolába, itt kapta a megfelelő motivációt és itt tevékenykedett a gyermek önkormányzatban. Ez utóbbi tény adta az ötletet a Sikerklub életre hívóinak, hogy Alzubi Ali doktor után, a második beszélgetésen ő legyen a vendég.
– Innen indult Ádám karrierje, saját bevallása szerint is sokat köszönhet a gyermek önkormányzatnak, mert olyan személyiségjegyei tudtak kiteljesedni nálunk, amelyeknek később is hasznát vette – fogalmazott Lovas József ifjúsági alpolgármester, a Sikerklub ötletgazdája.

Már gyerekként is tudta, merre tart

Az egyik közülük a céltudatosság, amely a kezdetektől jellemezte Ádámot volt osztályfőnöke, Jakóné Varga Erika szerint is. A Kossuth szakképző iskola pedagógusa – aki meglepetés vendégként érkezett a beszélgetésre – úgy véli, már középiskolás éveiben látszott tanítványán, mennyire határozottan és kitartóan képes tenni a céljaiért.

Célkitűzés, szorgalom, kitartás - Kovács R. Ádám tanácsai a fiataloknak (Fotó: Rajki Judit)
Célkitűzés, szorgalom, kitartás – Kovács R. Ádám tanácsai a fiataloknak (Fotó: Rajki Judit)

Ez nagyon kellett ahhoz, hogy Kovács R. Ádám mára elmondhassa magáról: mesterfodrász és stylist az ország egyik legnevesebb stúdiójában. Határozottan állítja, hogy a csapatszellemet Orosházán, a gyermek önkormányzatnál szívta magába.
– Amikor csapatban versenyeztünk, sokkal jobban tudtuk egymást hajtani, sokkal nagyobb volt a fejlődés, nagyobb ívű volt a felkészülés, mint amikor én egyedül, idézőjelben csak trénerrel készültem – árulta el.

Versenyek és mesterek

Frankfurtban, a fodrász világbajnokságon ez remekül megmutatkozott. Negyedik helyen végeztek a csapattal, ugyanakkor egyéniben is jelentős sikert könyvelhetett el: férfi kreatív szárítás kategóriában a bronzéremig jutott. Mint mondta, ez a megmérettetés is egy mérföldkő volt a pályáján.
– Engem nagyon doppingolnak a versenyek, hogy ott időre kell a produktumot létrehozni, mikor ebbe belekóstoltam, már tudtam, hogy sokszor át szeretném élni. Szintén fontos mérföldkövek a mestereim, akiktől kivétel nélkül rengeteget tanultam. Ki tudnám emelni közülük Cseh Istvánt, aki elindított, Ress Károlyt, aki továbbfejlesztette a tudásomat, Széchenyi Istvánt, aki megmutatta, mi a női hajvágás, Hajas Lászlót, aki ezt a tudásomat megerősítette és magasabb szintre emelte és még sorolhatnám napestig – avatott be, majd azt is megosztotta, mennyire meglepődött, hogy őt hívták a Sikerklubba.

A bronzérmet érő kreatív szárítás (Fotó: fodrászinfó)
A bronzérmet érő kreatív szárítás (Fotó: fodrászinfó)

Arra gondolt, mit mondhatna a maga 26 évével a nála alig fiatalabbaknak. Kiderült, hogy nagyon is van mesélnivalója. Például a sok lemondásról, ami a versenyre való felkészülésekkel jár vagy az örömről, amit akkor érzett, amikor átvehette a bronzérmet. Esetleg arról, mennyire megéri a sok munka, hiszen azt csinálhatja, amit szeret és még sikeres is benne.

– Nagyon fontos szerintem a célkitűzés, mikor megfogalmazódik az emberben, hogy hol tart éppen és hová szeretne eljutni. Felülhetünk egy olyan vonatra is, amiről nem tudjuk, hová megy, csak utazunk vele, vagy előre, vagy hátra. És felülhetünk egy olyan vonatra is, aminek pontosan tudjuk a végállomását, megváltjuk odáig a jegyünket és nem szállunk le, míg oda nem érünk. Míg a célunkhoz nem érünk. A legnehezebb része a jegyet megváltani, mert ezen a ponton kell döntenünk, belefektetni az energiát, a munkát, és sajnos lemondás nélkül sem megy a dolog – hangsúlyozta.

Az éppen „jegypénztár” előtt állóknak azt tanácsolta, hogy vértezzék fel magukat rengeteg kitartással, önbizalommal és tűzzenek ki maguk elé sikerélményt adó rövid távú feladatokat, amelyeken keresztül eljuthatnak a távoli, nagy célig.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.