- hirdetés -

Májusban, Budapesten rendezik a hungarikumok értékét célzó verseny döntője. Megyénket a gyulai Magvető iskola képviseli.

A Békés Megyei Önkormányzat a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztálya támogatásával vetélkedősorozatot indított a Békés megyei értékek illetve hungarikumok témakörében általános iskolák felső tagozatos továbbá középiskolások 4 fős csapatai részére, három fordulóban.

A Békési Érték-mérő elnevezésű verseny célja az volt, hogy a fiatalokat bevonja a hungarikumok, értékek megőrzésébe, gyűjtésébe, megismerésébe. A településeken megtartott iskolai válogatók után zajlottak le a járási elődöntők, majd a járások legjobban teljesítő csapatai részvételével a megyei döntő két korosztályban: általános iskolák felső tagozatosai és középiskolások vetélkedtek. Az első helyezést elért két csapat jutalma egy háromnapos kirándulás Erdélybe és részvételi lehetőség az országos versenyen – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

Zalai Mihály gratulált a gyulai diákoknak (Fotó: Zentai Péter)
Zalai Mihály gratulált a gyulai diákoknak (Fotó: Zentai Péter)

A Földművelésügyi Minisztérium megbízásából a Lakiteleki Népfőiskola szervezte a HUNG-2016 pályázathoz kapcsolódó Kárpát-medencei elődöntőt április 21-én, Lakitelken, melyen a megyei, valamint a külhoni vetélkedőkön továbbjutott csapatok vettek részt. Az általános iskolai korosztályból a gyulai Magvető Református Általános Iskola és Óvoda, a középiskolások közül a békéscsabai BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Szakgimnázium és Kollégium csapata képviselte Békés megyét.

A döntőbe 12 csapat jutott

Az elődöntőn a versenyzőknek öt feladatot kellett megoldaniuk, amelyek elsősorban a diákok lexikális tudására építettek. A Békés megyei csapatok tagjai hiányolták a kreatív, interaktív feladványokat, itt inkább teszt jellegű, totós és feleletválasztós feladatok voltak. Kaptak a résztvevő csapatok egy „házi feladatot” is, meg kellett tervezniük egy, a Hungarikumok Gyűjteményében található, általuk kiválasztott hungarikum óriásplakátját A/4-es méretben, bármilyen technikával. Az elkészült plakátot el kellett vinniük az elődöntőre, és ott egy percben be kellett mutatni a plakáton megjelenített értéket. A gyulaiak a gyulai kolbászról, a csabaiak a csabai kolbászról készítettek plakátot.

A lakitelki elődöntőn elért eredmények alapján a 12 legjobb csapat kapott lehetőséget, hogy megméresse magát a döntőben. Mindkét csapatunk szépen szerepelt az országos elődöntőn, a gyulai Magvető Református Általános Iskola és Óvoda csapata általános iskolás korosztályban harmadik helyezést ért el, így elnyerték a jogot az országos döntőben való részvételre, ami május 19-én, pénteken lesz Budapesten, az Országházban.

– A négy fiatal: Székács Márk, Székács Kristóf, Járku Gréta és Nazsa György és felkészítőjük, Vizlendvay-Veres Krisztina hamarosan Budapestre utazik, hogy ott adjanak számot a nemzeti értékek, hungarikumok terén elsajátított tudásukról. Sok sikert kívánunk nekik, és gratulálunk a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Szakgimnázium és Kollégium csapatának: Kovács Józsefnek, Hortobágyi Zsanettnek, Kis Katának, Tarnótzky Réka Annának és felkészítőjüknek, Aradszky Ilonának – zárta Zalai Mihály.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.