ONKC: húsvéti szünet után irány a főváros

Lassacskán a hajrájához közeledik a bajnokság női kézilabdázóink számára. A jól sikerült decemberi és tavaszi szereplésnek hála, csapatunk a harmadik helyen várhatja a fordulót, melyben ismét Budapestre utaznak a lányok.

Soros ellenfelünk, a Pénzügyőr csapata a negyedik helyen telelt, azóta viszont egy kisebb mélyrepülésbe kezdtek. Tavasszal a két sereghajtó elleni győzelem mellett hat vereség áll a nevük mellett, azonban ezzel együtt is masszívan a középmezőnyhöz tartoznak. A futós, gyors kézilabdát játszó fővárosiak ellen nagyon fontos lesz az orosháziak visszarendeződése, és a védekezés minősége. Ez utóbbi el is döntheti a két pont sorsát.

– Nem szabad, hogy elaltasson minket ellenfelünk gyengécske tavaszi szereplése, hisz tudjuk, jó csapatról van szó. Nem kell a tabellán elfoglalt helyünkkel foglalkozni, mindig a soron következő meccsre kell összpontosítanunk. Teljes koncentrációt várok a lányoktól a felkészülésben és a mérkőzésen egyaránt. Csak így hozhatjuk haza a két pontot – nyilatkozta Papp László vezetőedző a klub honlapján

A Pénzügyőr – Oxxo Energy ONKC mérkőzés Budapesten, a Kőér utcai Pénzügyőr sportcsarnokban, április 22-én, szombaton 11 órakor kezdődik. A juniorok 13 órai kezdettel csapnak össze.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás