Középpontban a tehetség – Eredményes művészeti fesztivál

Koncertek, kiállítás, megyei verseny, szakmai nap – Néhány az idei Tavaszi Művészeti Fesztivál rendezvénysorozatából. Az orosházi program szerda este zárult, a művészeti iskola a vidéki telephelyein folytatja a gálát.

A Tavaszi Művészeti Fesztivált jelentős érdeklődés mellett 17. éve szervezi a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, idén március 31-e és április 12-e között zajlottak az orosházi programok. A sorban koncerteket, szakmai napot, kiállítást, táncgálát és megyei versenyt is találtunk, ünnepi zárásként pedig a már hagyományos tanári hangverseny nyújtott kellemes kikapcsolódást április 12-én a Művészetek Házában, ahol a támogatóknak is megköszönték a segítséget.

A fesztivált a tanárok hangversenye zárta (Fotó: Rajki Judit)

A fesztivált a tanárok hangversenye zárta (Fotó: Rajki Judit)

– Sokszínű fesztiválon vagyunk túl – emelte ki Kőszegi-Németh József intézményvezető, amikor a mintegy kéthetes programsorozat összegzésére kértük. – Nagyon színes kínálatot tudtunk nyújtani, ha egy szóban kellene összefoglalnom: perspektíva. Ezt szerettük volna nyitni, hogy a legkisebb fellépőtől a volt növendékekig, sőt, a tanárokig látható legyen egy olyan fejlődési út, amelyen a tehetség és a gyermek végig tud menni – hangsúlyozta.

Megtudtuk, kiemelkedett a programok közül a szakmai nap: hétfőn zongoristák főiskolai docens segítségével fejlődhettek, javíthattak darabjaikon, sőt, este egy koncerten meg is mutathatták a tanultakat. Ugyancsak hangsúlyos program volt a kiváló színvonalú Megyei Fúvós és Zongora Szaktárgyi Könnyűzenei Verseny április 7-én a Művészetek Házában.
– Folytatjuk a tavaly elkezdett kezdeményezést, külső telephelyeinken, Nagyszénáson, Medgyesegyházán, Pusztaföldváron, és Csanádapácán is megjelennek a fesztivál gálaműsorai, Tavaszi Zsongás címen ide is várjuk az érdeklődő nagyközönséget – tette hozzá Kőszegi-Németh József.

A Tavaszi Művészeti Fesztiválon a zene, a tánc és a képzőművészet tanszakon tanuló növendékek mutathatják meg mindazt, amit elsajátítottak az év során. Az iskola korábbi tájékoztatása szerint mintegy 600 tanuló közreműködésével valósultak meg programjaik.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás