Vívás: Kis Abigél megnyerte a Budapest Bajnokságot

A hétvégén rendezték Budapesten a Bambi Férfi-Női Kard Budapest Bajnokságot, amely egyben Nádudvary István Emlékverseny is volt. A Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület tagjai – Kis Abigél győzelme mellett – több értékes helyezést értek el.

A budapesti versenyen a 2005-ben vagy később született versenyzők indultak. A vívók teljesítményét Nagy Nándor edző és Pusztai Lajos vezetőedző-elnök értékelte.

– A női kard egyéniben 41 versenyző indult, ahol Abigél maximális teljesítményt nyújtott, sem a selejtezőben, sem a döntőben nem talált legyőzőre. A döntőben MTK-s ellenfelét 10:5 arányban győzte le és átvehette első országos aranyérmét – számolt be Abigél teljesítményéről edzője, Nagy Nándor.

A Zsoldos Péter egyesület női szakága a fővárosi versenyen (Fotó: egyesület)

A Zsoldos Péter egyesület női szakága a fővárosi versenyen (Fotó: egyesület)

– A férfi kard egyéniben 66 induló között Szigethy Mátyás a 7. helyet szerezte meg.  Matyi betegség végett, hosszú kiesés után állt ismét pástra. Szépen, kiegyensúlyozottan vívott a selejtezőben, így a 11. helyre rangsorolta be magát, ezzel kiemeltként került a direkt táblára. Jól vette az akadályokat, végül a négy közé kerüléskor állították meg menetelését – nyilatkozta vívója teljesítményéről Pusztai Lajos vezetőedző-elnök.

A szakembertől megtudtuk, Nemes Nina szépen küzdve a 8. helyig jutott, V. Janecskó Dorina betegsége után tért vissza és célját, a táblára kerülést teljesítve a 32. helyen végzett. A csupán 2007-es születésű Papp Zsanett élete első versenyén szépen vívott, a 36. helyet szerezte meg.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás