Akciókkal indítjuk a tavaszt! ÚjHÁZ ​vakolatok elképesztő áron! www.ilovszkytuzep.hu

NAV: május 22-e után hivatalossá válik a bevallás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített adóbevallási tervezet május 22-e után automatikusan hivatalos bevallásnak minősül, ha addig nem nyilatkozik másképp az adózó – hívja fel a figyelmet a NAV csütörtöki közleményében.

Aki egyetért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által elkészített adóbevallási tervezettel, annak nincs további teendője – fogalmaznak a közleményben. Hangsúlyozzák: lényeges, hogy mindenki nézze át a tervezetet, mert az adózók felelőssége, hogy jövedelmükről precíz bevallás készüljön, abból ne hiányozzon semmi – adta hírül az MTI.

Az ügyfélkapuval rendelkezők már március közepétől elérik a NAV által készített szja-bevallási tervezetüket. Azoknak is elkezdte már a postázást az adóhivatal, akik március 16-ig kérték tervezetük megküldését papíron. Május 2-ig mindenkinek megérkezik majd ez a dokumentum. Aki kézhez kapta a tervezetét, fontos, hogy figyelmesen olvassa el a kapcsolódó tájékoztató levelet, abban ugyanis minden tudnivalót megtalál.

A bevallási tervezetet egyeztetni kell a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolásokkal. Ha nincs eltérés az adatokban, és egyéb kiegészítés, módosítás sem szükséges, akkor nincs további teendő. A dokumentumot tehát nem kell visszaküldeni a NAV-nak és nem kell az ügyfélszolgálatokra sem bevinni, ugyanis az minden további adminisztráció nélkül, automatikusan hivatalos adóbevallássá válik május 22-e után.

Akik megkapták a tervezetet papíron és nem értenek egyet az abban szereplő adatokkal, azok május 22-ig az úgynevezett 16SZJA nyomtatvány kitöltésével tudják bevallási kötelezettségüket teljesíteni. Aki időközben regisztrált az ügyfélkapura, az új elektronikus felületen egyszerűbben tudja módosítani, kiegészíteni a bevallási tervezetét.

Hiányzó adat esetén, a NAV értesítést küld ki a postán megküldött tervezet mellett. Ez esetben, amennyiben nincs más eltérés az adatokban, csak a mellékelt kiegészítő adatlapot kell kitöltve visszaküldeni.


Hogyan tudsz hozzászólni? Itt a segédlet

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás