Akciókkal indítjuk a tavaszt! ÚjHÁZ ​vakolatok elképesztő áron! www.ilovszkytuzep.hu

Minden napnak örülök – Bárdos Zsuzsa a Hét embere

Tanít, ír, gyűjt, kutat, fest. Alkot folyamatosan. Hol egy projektet az iskolában a gyerekekkel, hol egy tanulmányt az Orosháza környéki népéletről, hol egy festményt abban a műteremben, amellyel – mint fogalmaz – végre megajándékozta magát a szülői házban, ahová nemrég költözött vissza. Azt mondja, minden nap örömmel kel fel.

· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

Hirdetés
· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·

„De jó, csak a szomszéd utcáig kell mennem!” Ezt is gondoltam, amikor letettük a telefont Bárdos Zsuzsával miután megbeszéltük találkozónk időpontját és helyszínét. És azt is, hogy alig várom a találkozást, mert már abból a néhány mondatból is egy izgalmas, ugyanakkor harmonikus személyiség kezdett kirajzolódni. Nem tévedtem.

Újra otthon

Na, de induljunk az elején! Érkezésemet nem csak Zsuzsa fogadta örömmel, hanem egy körülbelül 30 kilós szeretetgombóc is, Abigél kutya. Azonnal megtaláltuk a közös hangot, nem is nagyon tágított mellőlünk, míg gazdájával a teraszon ülve beszélgettünk. Mint kiderült, Zsuzsa tősgyökeres gádorosiként nemrégiben tért vissza a községbe.
– Tizennégy éves koromig éltem itt a szüleimmel, utána elkerültem tanulni Hódmezővásárhelyre. Bevalljam, hogy hány éve telt el azóta? – kérdezi nevetve, de azért megosztja: – Negyvenegynéhány és ez a szülői ház, ahová visszajöttem. Tartottam tőle, hogy majd milyen érzéseket idéz fel bennem, de én minden nap azzal foglalkozom, hogy mi a múltnak az értéke és leginkább talán a saját múltamból tudok építkezni – mesél.

Negyven évesen, saját akaratából lett pedagógus (Fotó: Rosta Tibor)

Negyven évesen, saját akaratából lett pedagógus (Fotó: Rosta Tibor)

A munkája is hasonló, hiszen elmondása szerint azzal foglalkozik, hogy a múltban talált értékeket hogyan tudja ma vagy holnap hasznosítani. A ház, amelyet máris újra otthonának érez, éppen ezt példázza.
– Sokat dolgoztam rajta, igyekeztem megőrizni eredeti állapotban, amit csak lehet. Bár igazából talán pont ezért nem munkának éreztem ezt, hanem jutalomnak. Ha körülnézel, számos olyasmit látsz, ami a két kezem eredménye. Falaztam és betonoztam is, de elsősorban a festésben éltem ki magam – ecseteli a renoválást.

A Fedák Sári-fotel

Mielőtt leültünk beszélgetni, körbevezetett a házban. Mindenütt tökéletes rend és tisztaság fogadott, festmények a falon, réz ajtókitámasztók, kisebb-nagyobb dísztárgyak és, rögtön a bejárattal szemben Fedák Sári fotelja. Azt gondoltam, gyűjtögető típus, de megcáfol ebben.
– Nekem a kukanap mindenütt jutalom, akárhol is lakom – mondja mosolyogva. – Azokat dobom ki, amik igazán nem érdemes, hogy jöjjenek velem tovább. Itt van velem a dédanyámnak a holmija a kisszekrényétől kezdve az anyukám tükörasztalán keresztül a kis csipke kendőjéig minden, amit úgy igazán a magaménak tudhatok, mert valamiképpen itt ragadt. Ilyen kis egyszerű dolgok. Meg például a Fedák Sári foteljét is őrzöm, nagyanyáméknál volt. Az ő unokatestvére ott házmesterkedett Fedáknál, aki mikor anyagilag megszorult, akkor bútorral fizetett. A fotel amúgy nagyon komoly funkcióban volt a nagymamánál, rajta aludtak a kiskutyák – nevet csillogó tekintettel.

A könyvtárszoba fontos helye a feltöltődésnek (Fotó: Rosta Tibor)

A könyvtárszoba fontos helye a feltöltődésnek (Fotó: Rosta Tibor)

És, ha már kutya, nem hagyhatom szó nélkül Abigélt. Fajtáját tekintve ausztrál marhahajtó, ennek megfelelően egyetlen percre sem nyugszik meg, folyton figyel, fut, szimatol. Minden körben megnéz minket is, megáll egy-két pillanatra, hallgatja a beszélgetést, hol hozzám nyomja oda az orrát, hol Zsuzsától kér egy kis simogatást. Társnak érzem.
– Az állatmentők telefonáltak rám, x az n-ediken számú macska után, hogy Szeged mellett, Szőregen egy férfi úgy döntött, kiköltözik Franciaországba, a kutyáról meg elfeledkezett és a kutya egy hét után kitört, kereste a gazdáját. Szeged belvárosában sikerült is elüttetnie úgy magát, hogy lába, lapockája eltört, gerince megrepedt. Jó ideig ott volt Szegeden és olyan sikerrel kezelték a klinikán, hogy egy idő múlva az orvos átszólt az itteni állatmenhelynek, hozzák el, mert az erkölcsök szétzilálódtak nálunk, Abi ugyanis elkezdett tüzelni – nevet újra.

Könnyű volt a pedagógus pálya mellett dönteni

Két hét ideiglenes befogadást kértek tőle. Ennek már második éve. Azóta összenőttek, a ház és a hétköznapok részévé vált. Vallja, hogy sokat tanult tőle, ahogyan az egész életét végigkíséri a tanulás és az alkotás. Nem bonyolítja túl a dolgokat, szerinte mindennek megvan az ideje.
– A pedagógus pályára is egyszerű volt kerülnöm. Itt Gádoroson tanított engem a Liszkai tanító néni, akinek sikerült elültetni bennem és úgy gondolom, a többiekben is, hogy vágyjunk a tudásra. Az első hetek arról szóltak, hogy körülültük a szőnyegen és ő olvasott. Eltelt így egy hónap és már tiszta izgalomban voltunk, hogy mi akarunk olvasni és pillanatok alatt behoztuk a többieket. Ilyen példa után nem volt nehéz odatalálni a tanításhoz – beszél az első lépésekről.

Később ugyan Vásárhelyre járt, ahol könyvelőnek, valamint statisztikusnak tanult, de az ottani tanárai is megérezték, nem ez való neki. Hagyták, hogy az utolsó sorban ülve elolvassa az iskolai könyvtár összes kötetét, miközben persze megtanulta, amit kellett. Ők mutatták meg, milyen egy valódi pedagógus.

– Nem a magam képére kell formálni a gyerekeket, nagyon unalmas is lenne. A velük való kapcsolat tényleg tükörben tükröződő tükör. Ha én morcosabban nyitom ki az ajtót a teremben, akkor a gyerek is úgy fog reagálni, ahelyett hogy mindenki élvezné az együtt töltött 45 percet. A következő szerencsém szerintem az volt, hogy 40 éves korom után kerültem újra vissza pályára. Nagyon rövid ideig dolgoztam az óvónőképzőben Szarvason, de általános iskolába 40 évesen, örömjátékként, a magam választásából jöttem. Nem ide sodródtam, hanem én akartam – emeli ki hozzátéve, hogy hihetetlen élménynek érzi minden pillanatát, a diákok tartják frissen, fiatalon.

Előtte irodalomtörténészként is dolgozott, az ott szerzett tapasztalatait szintén próbálja hasznosítani, de a 15 év antikvárium sem múlt el nyomtalanul. Naponta elolvasott egy könyvet, ahogyan ő fogalmaz, töltekezett.

Rájött, mi az, ami értéket sugall számára

Elmélyült önmagában, ezáltal most még többet tud adni.
– Közben folyamatosan foglalkoztam azzal, hogy valamiképpen a régi dolgokat közel tudjam hozni a most élőkhöz. Ennek a vidéknek a sajátossága a paraszti önvallomások. A múzeumban Nagy Gyula bácsi bízta rám ezeket a műveket és valami elképesztően sokat tanultam. Volt, hogy anyakoca mellett ücsörögtem az ólban és ott próbáltam összeszedni azokat az adalékokat, amiket nem volt hajlandó másként elmondani a gazda. Mindenféle területtel próbáltam megismerkedni, mert nagy polihisztorok voltak ezek a paraszt emberek. Fantasztikus dolgokat adtak át, még akkor is, ha a történelem kicsit alulnézetben jelent meg általuk. Megtanultam, hogy a dolgoknak sokféle olvasata van – érzékelteti a hatalmas tudásanyagot, amit kapott.

– A napokban ment el a Hajdú Pötyike, akitől azt az egyszerű életszemléletet tanultam, hogy voltaképpen nincs más dolgunk, mint egy kőnek lenni a falban, nem kell hozzá más csak tartás, meg kötődés. Ha ez bennem van, tudom, honnan jöttem, ismerem a határaimat, nem gondolok többet magamról, de amit tudok, azt mindet megteszem – vallja szinte ars poeticaként.

Ezt az iskolában is igyekszik tovább adni, sokszor alkalmaz formabontó módszereket, mindig feladatban gondolkozik, nála valóban kis felfedezőknek érezhetik magukat a diákok.
– Nekem mélyaknás feltárást kell alkalmaznom, nagyon tudnom kell azt, hogy melyik csapásra állítsam őket, amin sikerélményük lesz. Ezért is nevezünk rendszeresen a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciájára, összesen már több mint húsz projekten vagyunk túl, ami nagyon sokat ad a gyerekeknek. Én ismerem a lehetőségeket és olyan emberekre irányítom a figyelmüket, akiket érdemes példaként követni. A minap például a vásárhelyi pusztában foglalkoztunk és az általam mentorált tanítvánnyal autóztunk be, amikor azt mondta nekem, olyan rossz dolog visszajönni most a városba, mert egészen másként lélegzett odakint – meséli.

170402_bardos_zsuzsa_rt_01

Most ő is másként lélegzik a város után, de a feltöltődéshez a napfény és a madárdal, no meg Abigél mellett ott a műterem.
– Úgy gondoltam, megjutalmazom magam ilyen idősen és itt hely is van hozzá. Mikor oda bemegyek és hozzáfogok alkotni, akkor azt mindig úgy csinálom, hogy közben gondolkodom. Összekenek egy vásznat, jó sok festéket elpazarlok és rakosgatom helyre a fejemben a dolgokat. Nagyon féltve őrzöm most már ezeket az esti órákat, mert kell ahhoz, hogy önmagamat rendbe tegyem. Mozog a kezem, de közben még többet mozog az elmém – zárja gondolatait.

És mozgott az én elmém is, hogyan tudom majd a belőle áradó nyugalmat, harmóniát és derűt átadni. Bárdos Zsuzsa ugyanis a tudás és elhivatottság mellett ezeknek az értékeknek is birtokában van.


Hogyan tudsz hozzászólni? Itt a segédlet

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás