- hirdetés -

A Kick-box Diákbajnokság Országos Döntőjét március 25-én rendezték meg Békéscsabán. Az orosházi CONTACT K.T.H.E. két versenyzővel képviseltette magát a light és kick-light kategóriákban.

A helyi klub szerkesztőségünkhöz eljuttatott beszámolója szerint Szeri Levente újoncként került a kadet II. korosztályba, érezhető volt a kor- és magasságkülönbség ellenfelei javára. Mérkőzéseit az erős küzdőszellem és a hirtelen berobbanások jellemezték. Levente első Magyar Bajnokságán ígéretesen szerepelt, azonban most nem jutott a negyeddöntőkbe.

Farkas Dominik light-contactban 8-as táblán indult, rutinos taktikai mozgásának köszönhetően a döntőbe verekedte magát, ahol egy, a világversenyek állandó szereplője ellen veszítette el a mérkőzést. Kick-lightban csuklósérüléséből adódóan szintén a második helyezést érdemelte ki.

Az egyesülettől megtudtuk, tavaly elért eredményei alapján az orosházi Puravecz Péter lett Békés megye legsikeresebb felnőtt versenyzője, ezért a Békés Megyei Harcművész Szövetség a Kiváló Harcművész kitüntetéssel jutalmazta, melyet Shihan Gregor Lászlótól, a szövetség elnökétől vehetett át.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.