- hirdetés -

A Petőfi Rádió népszerű műsorvezetője az orosházi SOS gyermekfalu egyik nevelőszülői családjához költözött két napra egy karitatív akció keretében.

„Köszönjük Harsányi Leventének és a Petőfi Rádiónak, hogy velünk voltak 2 napig, és minden támogatónak, akik lájkokkal segítettek nekünk! Millió köszönet Levinek, hogy beköltözött Erzsike családjába 2 napra, etetett-itatott, dédelgetett, babázott, csocsózott és játszott a gyerekekkel. Erzsike és férje, Laci 7 gyereket nevelnek az orosházi SOS Gyermekfaluban. 2 saját mellé 5 gyereket fogadtak be, akik nem élhetnek a vér szerinti szüleikkel. Visszavárják Levit nagy szeretettel!” – Ezen köszönőszavakat tette közzé tegnap közösségi oldalán az SOS Gyermekfalvak.

Két napot töltött Orosházán Harsányi Levente, ráirányítva a figyelmet az SOS gyerekekre (Fotó: SOS)
Két napot töltött Orosházán Harsányi Levente, ráirányítva a figyelmet az SOS gyerekekre (Fotó: SOS)

A Petőfi rádió Talpra Magyar! népszerű műsorvezetői az Euronics-szal  közösen fogtak össze a „Segíts, hogy segíthessünk az SOS gyermekfalvak lakóinak” elnevezésű kampányban, melynek célja, hogy a hallgatók segítségével összegyűjtsenek 100 ezer forintnyi adományhoz szükséges like mennyiséget, hogy az Euronics ilyen értékben adjon adományokat, nélkülözhetetlen műszaki cikkeket az SOS gyermekfalvak lakóinak – olvasható szerkesztőségünkhöz eljuttatott korábbi közleményükben, hozzátéve, a szükséges like mennyiség már az első egy órában összegyűlt.

Az SOS Gyermekfalvakban 400 gyermek él nevelőszülői családokban. Olyan gyerekek, akiket ki kellett emelni vérszerinti családjukból többnyire bántalmazás, elhanyagolás, a szülők szenvedélybetegsége vagy halála miatt.

A 47 éves Mákné Erzsike férjével együtt 7 gyereket nevel Orosházán: két saját gyermekük mellé öt gyermeket fogadtak be. Erzsike lassan 20 éve dolgozik az SOS-ben, ez alatt az idő alatt közel 40 gyermeket nevelt. A család heteken át készült a Talpra Magyar! műsorvezetőjének fogadására.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.